

Folyamatosan érkeznek a magyar határra az Ukrajnából menekülők. Rendőrök, katasztrófavédők, egészségügyi dolgozók, segélyszervezetek támogatják őket. A Magyar Honvédség megerősítette a határ védelmét. A Nemzetbiztonsági Operatív Törzs döntéseiről Dömötör Csabát, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárát kérdezte Gerhardt Máté.
„Példaértékű az az összefogás, amit az elmúlt napokban láttunk" - közölte Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára Napi aktuális című műsorunkban. Az ukrán-magyar határt a háború kitörése óta közel 80 ezren lépték át - közölte.
Dömötör Csaba adásunkban az ellenzéki politikusok napokban tett megnyilvánulásairól is kifejtette véleményét. Az államtitkár felelőtlenségnek nevezte, hogy Márki-Zay Péter az ellenzék közös miniszter-elnökjelöltje szerint fegyvereket kell küldeni Ukrajnába.
Egyrészt megáll az ész, amikor Márki-Zay azt állítja, hogy Orbán Viktor egyszemélyben felelős a háborúért és azért, hogy emberek halnak meg, másrészt pedig erre nem is lehet, mit mondani, ezen kívül mondott még egy meredek dolgot, miszerint azok a kárpátaljai magyarok, akik már itt vannak, nekik már nem kell átjönniük szavazni, mert már itt vannak, ha a Fideszre akarnak szavazni
- tette hozzá.
Teljes beszélgetés: