
Az állam felelőssége, hogy megteremtse a tehetség kibontakoztatásának feltételeit – mondta Balog Zoltán az Arany János Tehetséggondozó Program ünnepségén.
Az emberi erőforrások minisztere arra emlékeztetett: a KSH adatai szerint Magyarországon a gazdasági feltételekben 7-szeres, a társadalmi feltételekben pedig 25-szörös különbség van a járások között.
Az Arany János Tehetséggondozó Program 15 éve indult azzal a céllal, hogy a kistelepüléseken élő, hátrányos helyzetű gyermekek tanulmányait támogassa, másfél évtized alatt kilencezer diák vett részt benne.
Az ünnepségen Pro Talento-díjjal tüntették ki azokat a pedagógusokat, akik kiemelkedő eredményeket értek el a tehetséggondozásban.