NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei

DK: Hende fizesse vissza a költségeket

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter fizesse vissza egykori titkárságvezetője, későbbi élettársa párizsi útjának költségeit, továbbá valamennyi hivatalos útja esetében fizesse vissza azt a különbözetet, ami egy öt-, illetve egy háromcsillagos szálloda ára között van.

  • 2015. március 18., szerda 20:13
Vágólapra másolva!

Az ellenzéki párt elnökségének tagja, Kerék-Bárczy Szabolcs azt mondta, hogy a titkosszolgálatokat felügyelő kormánytagok utazásai és tárgyalófeleinek nevei is közérdekű adatnak számítanak, ezért ebben az esetben is nyilvánosságra kell hozni, hogy Hende Csaba kivel és pontosan milyen tárgyalási céllal utazott Párizsba, illetve több alkalommal Brüsszelbe.

„Ez nem demagógia, mert Párizsban is Brüsszelben is meg lehet szállni egy európai uniós tagállam miniszteréhez, kormánytagjához méltó körülmények között, töredékéért ennek az összegnek. Semmi sem indokolja, amikor ilyen rosszul megy Magyarországnak” – hangsúlyozta a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja.

Korábban lemondásra szólította fel a honvédelmi minisztert költséges külföldi útjai miatt az Együtt.