
Offshore cégek és több száz hazai társaság kapcsolható a brókerbotrány érintettjeihez. Az Opten céginformációs szolgáltató elemzése szerint ráadásul a brókerbotrányban érintett vállalkozásokat kibogozhatatlan cégháló köti össze. A bedőlő társaságok az érdekeltségeikbe tartozó cégeken kívül másokat is magukkal ránthatnak.
Február 24-én a Magyar Nemzeti Bank büntetőfeljelentést tett a Buda-Cashsel szemben. Elrendelte a brókerház működési engedélyének felfüggesztését, és felügyeleti biztost rendelt ki hozzá. A százmilliárd forintot meghaladó sikkasztás gyanúja sokkolta a pénzpiaci szereplőket, majd bedőlt a Hungária Értékpapír Zrt. és a Quaestor is.
A bűncselekmény-sorozat körüli kérdőjelek pedig az idő múlásával nemhogy csökkentek volna, inkább megszaporodtak. Erről tanúskodik az a tény, hogy az érintett cégek tulajdonosainak és vezetőinek több száz egyéb társaságban van és lehet érdekeltségük – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató egyik elemzéséből.
Az üggyel összefüggésben a Magyar Nemzet kiemelte: különös jelentősége van annak is, hogy a zártkörű részvénytársaságok tulajdonosait jellemzően nem teszi közzé a cégbíróság, de az Opten adatbázisában ezek a tulajdonosok is fellelhetők.
„Azt láttuk, hogy a Quaestor-csoporthoz is, a Hungária Értékpapír Zrt.-hez és a Buda-Cash-csoport érintett cégeihez is több száz cég kapcsolódik, tulajdonosi hátterében bonyolult kapcsolati láncok, többszintű kapcsolódások fellelhetőek benne, és bizony még a Buda-Cash-csoprt tekintetében még offshore vállalatokat is találtunk az érintettek között” – mondta el Pertics Richárd, az Opten céginformációs vezetője.
A botrány a cégek leányvállalataira és azok kapcsolt beszállítóira is hatással lehet, mivel a tulajdonosi összefonódásokon keresztül felszámolási hullám indulhat el. Az azonban még nem látszik, hogy ki vagy kik állhatnak a lánc végén.
A Nemzeti Nyomozó Iroda még nem kereste meg az Optent a céghálók felgöngyölítéséhez szükséges információk miatt, de a jegybank folyamatosan szolgáltat adatokat a rendőrségnek.
„A Magyar Nemzeti Bank a maga részéről valamennyi információt, ami rendelkezésre áll (…), a nyomozó hatóság rendelkezésére fogja bocsájtani” – mondta el Binder István felügyeleti szóvivő.
A Fidesz a jövő héten nyújtja be a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amely szerint a brókercégek vezetőinek teljes személyes vagyonukkal kell felelniük a kártalanításért.