
Egy kockás szalagot kötött a zuglói Szent István Gimnázium előtti korlátra Pukli István.
A pedagógustüntetések egyik vezéralakja így vállal szolidaritást a gimnáziumban tanító Szalayné Tahy Zsuzsával, aki korábban Facebook-oldalán azt írta: március 15-től úgy sztrájkol, hogy nem ír be egyetlen jegyet sem a diákoknak. Az oktatási államtitkár szerint a pedagógus fegyelmi vétséget követ el, az ügyben pedig az iskolaigazgatónak és a tankerületi igazgatónak kell lépéseket tenni.
Pukli István szerint Palkovics László nyilatkozata arról árulkodik, hogy fogalma sincs a közoktatás állapotáról, hiszen az új rendszerben az igazgatónak nincsenek munkáltatói jogai. A holnapi pedagógustüntetéssel kapcsolatban arra kéri a résztvevőket, hogy pártpolitikai jelvények nélkül jelenjenek meg.
„Azt várjuk március 15-étől, hogy egy sokkal magasabb energiaszintre tudjuk hozni a pedagógustársadalmat, sőt a velük szolidáris egész magyar közvéleményt is, és lesz egy nagy bejelentés is a végén. Ez a nagy bejelentés pedig elég sok mindent meg fog változtatni a köznevelés, közoktatás rendszerét érintően és remélhetőleg a velünk szolidárisak szintjén is” – mondta a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója.