
Év elején jelent meg az új KRESZ-tervezete. Időközben a leendő közlekedési és beruházási miniszter szintén megerősítette, hogy szükséges a módosítás. Az eddig megjelent elképzelések közül a legnagyobb változás az, hogy egyes autópálya szakaszokon akár 140 kilométer per órával is lehetne haladni. Hogy ennek milyen kockázatai lehetnek, azzal kapcsolatban viszont megosztott a szakma.
Év elején látott napvilágot az új KRESZ-tervezet, amely alapjaiban írhatja át a magyar utak sebességkorlátozásait: bizonyos autópálya-szakaszokon a megengedett maximum akár 140 km/órára is emelkedhetne. Miközben a jogalkotók a rugalmasságot és a haladást hangsúlyozzák, a szakértők komoly aggályokat fogalmaznak meg. Csörgő László vezetéstechnikai oktató szerint a hazai közlekedési morál mellett a sebességhatárok kitolása beláthatatlan következményekkel járhat.
A számítások ridegek:
egy Budapest-Siófok távon nyert alig három percért cserébe drasztikusan, akár 18 méterrel is megnőhet a féktávolság, ami 30 százalékkal emeli a halálos balesetek kockázatát.
A tervezett módosítás nemcsak a személyautókat, hanem a teherautókat és buszokat is érinti, újabb feszültségforrást és stresszhelyzetet teremtve az utakon. Vajon a szabálykövetés hiánya és a fizika törvényei mellett megengedhetjük magunknak a gyorsítást, miközben az Európai Unió célkitűzése a halálos balesetek nullára csökkentése?