
A politikai változás ígérete mögött felsejlik a kőkemény ideológiai építkezés és a múltat idéző leszámolási vágy. Miközben a brüsszeli folyosókon Manfred Weber már amnesztiát készíti elő a "baráti" erőknek, itthon a liberális máz alatt felsejlik a kommunista tempó.
Az LMBTQ propaganda és a politikai bosszúszomj kettőse határozza meg az új formációk háttéralkuit, miközben a brüsszeli kettős mérce látványosabb, mint valaha. Manfred Weber és az európai elit a lengyel mintát követve azonnal leállítaná a hetes cikkely szerinti eljárást, bizonyítva, hogy a jogállamiság csak egy gumicsont, amit akkor rángatnak elő, ha nem az ő embereik ülnek a bársonyszékben.
Ez a politikai amnesztia előrevetíti, hogy az "új demokrácia" valójában egy kivételezettekből álló zárt kör játéka lesz, ahol a szabályok csak az ellenségre vonatkoznak. A liberális radikalizálódás jelei már most is látszanak: a szavak szintjén hirdetett tolerancia pillanatok alatt csapott át kirekesztő gyűlöletbe és fizikai fenyegetőzésbe. A kulturális diktátum első hírnöke, az induló tematikus tévécsatorna pedig azt mutatja, hogy a társadalmi érzékenyítés fontosabb cél, mint a valódi kormányzati munka elvégzése.