A Fidesz szerint jogellenesen távolították el Hende Csabát az Alkotmánybíróságról

Nyílt levélben fordult a Fidesz országgyűlési képviselő Sonnevend Pálhoz.

  • Hírek
  • 1 órája
  • Forrás: HírTV
Vágólapra másolva!

Nyílt levélben fordult a Fidesz országgyűlési képviselő Sonnevend Pálhoz, a Tisza párt új alkotmánybíró-jelöltjéhez, hogy ne fogadja el a kinevezést. Tuzson Bence szerint ugyanis Hende Csabát illegitim módon távolították el az alkotmánybírói székből. A volt igazságügyi miniszter úgy gondolja, hogy Magyar Péterék ezen lépése is az önkény egyik megnyilvánulása.

Hende Csaba alkotmánybírói tisztsége is áldozatául esik a Tiszás jogalkotásnak. Neki azért szűnik meg a kihirdetés másnapján az alkotmánybírói megbízatása, mert az országgyűlési képviselők választásán már nem választható.

Hende Csaba július 20-án az Alkotmánybírósághoz fordult panaszával. Szerinte a szabályozás sérti a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmát, illetve diszkriminatív. Ezért kérte az Alaptörvény-módosítás vonatkozó részének megsemmisítését.

A Tisza kabinet azonban ezt várta meg azonnal bejelentette, hogy van jelöltje Hende Csaba pozíciójára. Méghozzá Sonnevend Pál személyében. 
Hétfőn pedig már szavaznának is személyéről.

Nyílt levélben fordult Sonnevend Pálhoz a Fidesz országgyűlési képviselője, azért hogy ne fogadja el a jelölést. Tuzson Bence szerint ugyanis illegitim lesz a következő megválasztott alkotmánybíró, ezzel együtt a testület is. A volt igazságügyi miniszter azzal érvelt, hogy Hende Csaba eltávolítása jogszabályellenes, így az utódja kinevezése is az lenne.

A Tisza párt kormányra kerülése után felszámolta a demokráciát és a jogállamot is - ezt már Orbán Viktor mondta Tusványoson.