
Lassan fél éve probléma a rendkívül mérgező és rákkeltő azbeszttel szennyezett utak ügye Nyugat-Magyarországon. Ennek súlyosságára a leköszönő kormány fel is hívta a figyelmet az átadás-átvételkor, és el is kezdte az intézkedések előkészítését. A Tisza-kormány azonban fél év elteltével semmilyen érdemi lépést nem tett az azbesztmentesítés érdekében – erre hívta fel a figyelmet Navracsics Tibor, volt közigazgatási és területfejlesztési miniszter.
Szombathelyen nem várnak tovább: a város polgármestere bejelentette, hogy saját kezükbe veszik az ügyet. Nemény András elmondta, hogy a szennyezett utak leaszfaltozásával ideiglenesen megoldható a probléma. A város képviselői már szavaztak is róla, valamint jelezték azt a vidék- és településfejlesztési miniszternek. A polgármester hangsúlyozta: gyors lépésre van szükség, mert a szeptemberi csapadékos, hűvös időjárás már nem fogja lehetővé tenni a munkálatok kivitelezését. Nemény András szerint végleges megoldásra egyelőre nincs lehetőség, de amint megkapja a kivitelező a munkavédelmi előírásokat, indulhatnak a lefedési munkálatok. A polgármester tájékoztatása alapján ez 2 napon belül megtörténhet.
Egyébként nem ez az egyetlen ügy, amivel tétlenkedik a Tisza Párt, ugyanis a Velencei-tóval, a Balaton kotrásával és az aranyszínű sárgasággal sem foglalkoznak.













