A politikai bizalom szempontjából nem az egyes botrányok száma a döntő. A fordulópont akkor érkezik el, amikor a miniszterelnök kijelentéseivel szemben automatikussá válik a tényellenőrzés, mert a közönség már nem bízik a kiinduló állításban. Ilyenkor a kormányzati kommunikáció elveszítheti egyik legfontosabb erőforrását: a vélelmezett hitelességet. A tét tehát a miniszterelnök szavahihetősége, a politikai hazugság következményei és végső soron a bizalomvesztés a kormányban. Az OECD szerint az információ hitelessége és a bizonyítékokon alapuló kormányzás szorosan összefügg az intézményekbe vetett bizalommal.
És van itt egy még kellemetlenebb következmény. Ha a társadalom hozzászokik ahhoz, hogy a politikai állítások mögött rendszeresen manipulációt keressen, idővel az igaz állítások hitelessége is sérülhet. Kutatások szerint a dezinformáció elleni folyamatos figyelmeztetés ugyan csökkentheti a hamis információk elfogadását, közben azonban az igaz információkkal szembeni általános szkepticizmust is növelheti.
Ezért egy miniszterelnök hitelessége nem egyszerűen személyes politikai tőke. Közvagyon. Válsághelyzetben az államnak szüksége van arra, hogy amikor azt mondja: veszély van, intézkedni kell vagy áldozatot kell vállalni, az embereknek ne az legyen az első reakciójuk, hogy „előbb mutasd a bizonyítékot, mert már nem hiszek neked.”
