Rendőrségi szabadnapok és vagyonelkobzás – Elégedetlenség a Tisza Párt ígéretei nyomán

A HírTV Monitor című műsorában Ferkó Dániel műsorvezető vendégeivel, Dudás Zsolt gazdálkodó-politikai influenszerrel és Szikra Leventével, az Alapjogokért Központ vezető elemzőjével a hazai belpolitika legforróbb témáit vette górcső alá, kiemelten foglalkozva a rendvédelmi dolgozóknak felajánlott születésnapi szabadnap körüli felháborodással, valamint a Tisza Párt vagyonelkobzások kiterjesztésére tett javaslataival.

Vágólapra másolva!

A beszélgetés során élesen kritizálták az Országos Rendőr-főkapitányság intézkedését, amely a várt fegyverpénz és bérfejlesztés helyett mindössze egyetlen plusz pihenőnapot biztosít az állománynak a születésnapjuk alkalmából, ami komoly elégedetlenségi hullámot és éles kommentáradatot váltott ki a szakmai fórumokon. 

Ezt követően a stúdióvendégek Magyar Péter vagyonelkobzásra vonatkozó bejelentéseit elemezték, rámutatva a politikai kommunikáció és a ténylegesen benyújtott törvényjavaslat közötti szakadékra: míg a retorika szintjén a jogszerűen működő vállalkozásokat is fenyegető, feltételezéseken alapuló vagyonzár képe rajzolódik ki, a hivatalos szöveg jóval szűkebb kört érint, így a kezdeményezés a szakértők szerint inkább szolgálja a választói bázis hergelését, mintsem a megalapozott, jogállami keretek közötti jogalkotást.