
Alexander Vucsics szerb elnök szerint január végéig elegendő benzin és dízeltartalékokkal rendelkeznek. Folyamatosan tárgyalnak majd az energetikai szektor képviselőivel, a lakosságot pedig két naponta tájékoztatják a helyzetről.
A szerb állam pedig a hét végéig fedezik a NIS olajvállalat pénzügyi tranzakcióit és a dolgozók ez idő alatt megkapják a fizetésüket. Alexander Vucsics szerint a kerozin-tartalék január közepéig tarthat ki. A helyzetet viszont súlyosbítja, hogy a horvát JANAF megtiltotta bizonyos olajszállítmányok beléptetését Szerbiába, mindezt az amerikai szankciókkal indokolva.
Azt a szerb vezetés elismerte:
arra számítottak, hogy Magyarországhoz hasonlóan mentességet fognak kapni Washingtontól, végül nem így történt.
A hosszútávú megoldást így az jelenthetné, ha a többségi tulajdonos Gazprom kiszállna a NIS vállalatból. Elemzők szerint az orosz cég 56 százalékos részesedésének értéke 1 milliárd 410 millió dollárra, azaz jelenlegi árfolyamon több mint 460 milliárd forintra rúghat. Mint ismert a Mol tárgyalásokat folytat a pancsovai finomító megvásárlásáról, emellett az Egyesült Államokból és az Egyesült Arab Emírségekből is érdeklődnek nagy olajvállalatok. Azonban egy ilyen üzlet lebonyolítása akár több hónapba is telhet, Szerbiának pedig nincs ennyi ideje.














