NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív
Állítólag mégsem készül puccs Tóbiás ellen

Állítólag mégsem készül puccs Tóbiás ellen

Nem készülnek puccsra és nem mondanak le az elnökségi tagok az MSZP szombati kongresszusán – ezt Gőgös Zoltán mondta a Magyar Hírlapnak.

  • 2015. november 28., szombat 10:01
Vágólapra másolva!

A szocialista párt elnökhelyettese cáfolta azokat a korábbi sajtóértesüléseket, miszerint a mai kongresszus célja, hogy megbuktassák az elnököt, Tóbiás Józsefet. Az utóbbi hónapokban a pártvezetést többen is bírálták, köztük a két korábbi elnök, Kovács László és a határzárépítést támogató Hiller István is.

Az Index úgy tudja: legutóbb a Bács-Kiskun megyei elnök írt levelet a párt elnökségének, amelyben Király József élesen bírálta a párt elnökségét. Ennek ellenére a kongresszuson tisztújítás nem lesz, a szocialisták csak társadalmi kérdésekről vitáznak. A küldöttek a párt új alapszabályát is elfogadják, amelyben azt is rögzítik, hogy az MSZP az Erzsébetvárosba költözik.