
Már ma az Országgyűlés elé kerülhet az uniós kvóták elleni fellépésről szóló határozati javaslat, feltéve, ha a képviselők négyötöde hozzájárul, hogy így térjenek el a házszabálytól.
A plenáris ülésen megvitathatják azt is, hogy egyáltalán napirendre vegyék-e a gyermekéhezés felszámolását célzó indítványt. Ez az a civil kezdeményezés, amelyet – a KDNP kivételével – még a Fidesz is aláírt. Később az illetékes népjóléti bizottságban a kormánypártok leszavazták, hogy vita legyen róla az Országgyűlésben. A Jobbik kezdeményezésére néhány percben minden frakció képviselője elmondhatja majd, hogy támogatják-e a parlamenti vitát vagy sem. Szavazni is fognak erről, de csak kedden.
Elhalasztotta Orbán Viktor miniszterelnök a montenegrói útját, helyette napirend előtt szólal fel az Országgyűlésben a párizsi merényletek után kialakult helyzet miatt.