
Meghalt a párizsi merényletek kitervelésével gyanúsított férfi – jelentette be a francia ügyészség. A terroristát a tegnapi razziában ölték meg Párizs külvárosában, és az ujjlenyomata alapján azonosították. A kedd reggeli 7 órán át tartó rajtaütésben 3 ember halt meg, és 8 embert vettek őrizetbe. A törvényhozás alsóházában a miniszterelnök arról beszélt, hogy a terroristák biológiai és vegyi támadásra készülnek Franciaországban, ezért 3 hónappal meghosszabbítanák a rendkívüli állapotot. A törvényhozás alsóháza ezt már megszavazta, de még a szenátusnak is meg kell.
A francia kormányfő a rendkívüli állapot három hónapos meghosszabbításának parlamenti vitáján tette a baljóslatú kijelentést. Manuel Valls figyelmeztetett, hogy a következő támadást lehet, hogy vegyi vagy biológiai fegyverrel követik el a szélsőségesek, ezért is szükség van a fokozott terrorellenes intézkedésekre
„Ami új, azok az elkövetés módszerei, a támadások természete. A gyilkolás módja folyamatosan változik, és csak a szervezők fantáziája szab határt nekik. Gépfegyverek, lefejezések, emberi bombák, kések vagy mindez egyszerre. Az elkövetők lehetnek személyek vagy jól szervezett kommandók. Semmit sem zárhatunk ki. Óvatosan jegyzem meg, de tudjuk, gondolunk rá, hogy fenn áll a kémiai és a biológiai fegyverek bevetésének kockázata” – fogalmazott Manuel Valls francia miniszterelnök.
A kommandósok szerda hajnalban indítottak rajtaütést az észak-párizsi lakásban rejtőző terroristák ellen. A hét órán át tartó tűzharc következtében a lakás romhalmazzá vált. Egy nő már az ostrom elején felrobbantotta magát, ami megnehezíti a holttestek azonosítását. „A terrorellenes osztag öt tagja sérült meg. A rajtaütés rendkívül nehéz volt. A biztonsági ajtó ellenállt az első robbantásoknak, így a terroristáknak volt idejük felkészülni. Egy órán át megállás nélkül folyt a tűzharc. Mi majdnem ötezer töltényt használtunk el” – mondta Francois Molins párizsi ügyész.
Hírszerzési értesülések szerint a lakásban tartózkodók újabb támadásra készültek az üzleti negyedben. A nyomozókat a Bataclan klub öngyilkos merénylőjének utolsó SMS-e vezette el a razzia helyszínére. A francia elnök bejelentette: minden rendőrt felfegyvereznek, még 3900 fegyvertelen önkormányzati alkalmazottat is ellátnak tűzfegyverekkel. „Tudom, hogy egyik országnak sem lehet ugyanaz az érdeke, elképzése, de még ugyanaz a szövetségese sem. De ami itt kockán forog, hogy meg kell semmisíteni azt a hadsereget, amely az egész világot fenyegeti, nem csak egy országot” – nyilatkozta Francois Hollande francia elnök.
A hatóságok közben azonosították a pénteki terrortámadás-sorozat mind a 129 áldozatát. Több mint 50 sérültet továbbra is az intenzíven ápolnak.