NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív
Mégsem dzsihadistákon ütött rajta a TEK

Mégsem dzsihadistákon ütött rajta a TEK

Nincs közük a muszlim radikálisokhoz azoknak a gyanúsítottaknak, akiket a terrorelhárítók fogtak el a hétvégén – közölte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke szerdán a testület zárt ülését követően.

  • 2015. november 25., szerda 14:00
Vágólapra másolva!

Molnár Zsolt további részleteket nem árult el, de azt megerősítette, hogy komoly bűncselekményt akadályoztak meg a hatóságok. „A TEK adott tájékoztatást azokról az elfogott személyekről, akiknél fegyvert, lőszert találtak. A nyomozás érdekeire és a titoktartásra figyelemmel annyit lehet elmondani, hogy nem kötődnek muszlim radikálisokhoz, de ettől függetlenül zavart, radikális, anarchista eszméket valló személyekről van szó. De nem muszlim terroristákról, nem dzsihadistákról és nem az Iszlám Állam magyarországi sejtjéről van szó” – hangsúlyozta a bizottság szocialista elnöke.

A TEK-esek pénteken és szombaton összesen hat embert állítottak elő, kettőt közülük már előzetes letartóztatásba helyeztek hétfőn este. A többi négy gyanúsított szabadlábon védekezhet.