
Nem volt meg a kétharmad a parlamentben a Lázár János által csak lex Simicskaként emlegetett törvénymódosításhoz.
Így a 2013-as földforgalmi törvény hatályba lépése előtt kötött haszonbérleti szerződések bérleti díját nem emelhetik meg egyoldalúan a privatizáció után az új földtulajdonosok. Az ellenzék azért tudta megakadályozni a kétharmados módosító javaslat elfogadását, mert a Gyurcsány-párt az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy mégis részt vesz a szavazáson. A voksolás előtt a földművelésügyi miniszter jelenkori kuláküldözést emlegetett egy napirend előtti felszólalásra adott válaszában.
Elvált az ocsú a búzától – így reagált az agrárkamara elnöke a parlamenti szavazás után. A fideszes Győrffy Balázs szerint az ellenzék azzal, hogy nem szavazta meg az általa kezdeményezett módosítást, a magyar gazdák helyett a nagybirtokosok pártjára állt.
Nógrád megyében is megkezdődött a földek elárverezése. Salgótarjánban olyan területeket vertek dobra, amelyeket a megye legnagyobb mezőgazdasági vállalkozása 2016-ig, illetve 2036-ig bérel. A legértékesebb terület egy több mint 70 hektáros parcella volt, amelyért közel 61 millió forintról indult a licit.
Nem tart attól az igazságügyi miniszter, hogy az Alkotmánybíróság elkaszálja a földprivatizációt. Ellenzéki pártok kérték az állami földek eladásának részleteit szabályozó kormányrendelet, illetve kormányhatározat megsemmisítését, visszamenőleges hatállyal. Az Alkotmánybíróság ma is tárgyal a beadványról. „A földforgalmi törvényről jelenleg tudomásunk szerint az Alkotmánybíróság vizsgálja, én azonban e tekintetben rendkívül nyugodt vagyok, mert úgy érzem, alkotmányos előterjesztés született” – mondta az igazságügyi miniszter.
| Megzavarták |
| Több volt az eladásra kínált földterület, mint a vevő a tegnap kezdődött földárveréseken. Egerben az LMP aktivistái zavarták meg a licitet. A győri árverésen olyan gazda is akadt, aki egyelőre csak körülszimatolt, a kialakuló árakat figyelve; azt mondta: kivár, amíg kiderül, hogy emelhetők-e a haszonbérleti díjak. Bővebben>>> |