
Élőben közvetítették amerikai tévék a rendőrségi hajszát a legújabb tömegmészárlás elkövetői ellen. A férfi muszlim vallású volt, felesége pedig szaúdi származású, még nem tudni, hogy terrorcselekmény történt-e.
Leszámolás élő adásban: az amerikai televíziók közvetítették, ahogy a rendőrség végez egy tömegmészárlást elkövető házaspárral Kaliforniában. A férfi és a nő kocsival menekült, és közben tűzpárbajt vívott az egyenruhásokkal.
Napjaink Bonnie és Clyde-ja több mint tíz embert lőtt agyon előzőleg egy konferenciateremben. Szemtanúk szerint maszkban, gépfegyverrel rontottak be a közalkalmazotti partira. „Elbarikádoztuk magunkat egy asztal alatt. Velem volt ő is, de Istennek hála jól van, biztonságban vagyunk. Imádkozunk azokért, akik életüket veszítették” – mondta egy férfi, aki kislányával együtt volt az épületen belül.
A férfi a saját munkatársaira nyitott tüzet, miután mérgesen távozott a partiról. A házaspár indítéka nem ismert, a hatóságok nem bocsátkoztak találgatásba arról, hogy terrortámadás történt-e. A férfi muszlim vallású, felesége Szaúd-Arábiából származott.
A Los Angeles Times szerint ismerősei csendes, tisztességtudó embernek ismerték a férjet. Barack Obama amerikai elnök az újabb mészárlás után is elmondta, hogy szerinte szigorítani kellene a fegyvertartáson. „A fegyveres mészárlások olyan sémájával nézünk szembe ebben az országban, amilyenre nincs példa sehol máshol a világon” – fogalmazott az amerikai elnök.
Idén ez volt a 355. olyan fegyveres támadás az Egyesült Államokban, amelyben legkevesebb négy ember meghalt vagy megsebesült.