

Közügyek iránt érdeklődő, független magánszemélyként jellemezte magát Erdősi Lászlóné, a herceghalmi polgármester felesége, aki a keddi népszavazási botrány óta először szólalt meg.
A távirati irodának nyilatkozott: azt hangoztatta, nem befolyásolták pártok, ő csak egyszerűen nem ért egyet a boltok vasárnapi nyitva tartásával. Arról azonban Erdősiné nem beszélt, hogy mi köze a körülötte álló bomberdzsekis, kopasz férfiakhoz, akiknek a kezében – a fotók tanúsága szerint – feltehetőleg az ő népszavazási kérdése volt.
Közben az Átlátszó.hu arról ír: a herceghalmi polgármesterhez köthető botrányok miatt feloszlathatja magát a helyi képviselő-testület. Szerdára össze is hívtak egy testületi ülést, amelyen azonban a polgármester nem jelent meg. Többek szerint Erdősi a kormánypárt bizalmát szerette volna visszaszerezni azzal, hogy családja szerepet vállal a boltzárral kapcsolatos népszavazás megakadályozásában.
Stumpf István alkotmánybíró azt nyilatkozta a Hír TV-nek, hogy komoly hiányosságok vannak a népszavazásról szóló törvényben. Bővebben>>>