

A szocialisták vasárnapi boltbezárásról szóló népszavazási kérdését hitelesítheti délután a Nemzeti Választási Bizottság – tudta meg az Index.
A portál értesülése szerint a testület azért utasíthatja el a herceghalmi polgármester feleségének, Erdősi Lászlónénak a beadványát, mert nem személyesen ő pecsételt először a Nemzeti Választási Irodában. Beadványát ugyanis átvette tőle az őt kísérő fiatalember, és ő is pecsételtette le az időbélyegzőnél. A kopasz, bomberdzsekis férfiakkal feltehetően összejátszó Erdősinének így sikerült négy másodperccel megelőznie Nyakó István szocialista politikust. A Nemzeti Választási Bizottság délután dönt a népszavazási kezdeményezésekről.
A szocialisták közben délelőtt, a Sándor-palotánál arra szólították fel Áder János köztársasági elnököt, határolódjon el a múlt keddi botránytól és tegye nyilvánvalóvá azt, hogy az NVI demokratikus működése helyreálljon.
„A tóparton kell csöndbe lenni, ebben a hivatalban meg meg kéne szólalni. De ő nyilván ott is csöndben van meg itt is. Ezért azt kérjük tőle, hogy álljon ki a nyilvánosság elé és határolódjon el attól, ami ott történt, és tegye nyilvánvalóvá, hogy a köztársasági elnök ebben az ügyben a demokrácia mellett van, és tegye nyilvánvalóvá, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy a demokratikus működése a Nemzeti Választási Irodának és a Nemzeti Választási Bizottságnak helyreálljon” – mondta Lukács Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese.