

Károsnak és megosztónak minősíti a mára meghirdetett szülői sztrájkot nyílt levelében az oktatási államtitkár.
Palkovics László szerint a vitát a kormány által létrehozott Köznevelési Kerekasztalnál kell rendezni. Az LMP és a Gyurcsány-párt viszont rokonszenvezik a „Nem leszek suliban” mozgalommal. A Demokratikus Koalíció alelnöke aljasnak nevezte azt a kormányzati kijelentést, hogy a tanárok egy része az ellenzék támogatásával politikai célokra használja fel a diákokat. Niedermüller Péter emlékeztetett, hogy a mozgalom ötletgazdája nem pedagógus vagy politikus volt, hanem egy szülő. „Ez a tüntetés, ez a kicsit furcsa formája a tüntetésnek, azzal, hogy a gyerekek nem mennek holnap iskolába, azt gondolom, hogy több mint jogos, feltétlenül legitim módja annak, hogy a szülők, az állampolgárok kifejezzék az elégedetlenségüket a kormányzati politikával szemben” – mondta Niedermüller Péter.
Ügyeskedik a felsőoktatási bérekkel a kormány – állítja az LMP szakszóvivője. Pető Ernő szerint az oktatók 15 százalékos fizetésemelése nem az alapbérek emelésével, hanem pótlék formájában valósult meg. A politikus úgy véli: ez a pénzügyi trükk a későbbi emeléseket is bizonytalanná teszi. Az LMP támogatja a tiltakozó tanárok, szülők kiállását.