

Délután folytatódik az uniós kormányfők tanácskozása Brüsszelben, amelyen az EU és Törökország között készülő migrációs egyezményről döntenek. A tanácskozáson a török kormányfő is részt vesz, aki délelőtt megismerte a tervezet szövegét. Azt mondta: Törökország számára a menekültválság megoldása nem alku, hanem értékek kérdése. Az egyezmény értelmében Ankara további pénzügyi támogatást kér az Európai Uniótól az országban tartózkodó szíriai menekültek ellátására, valamint többek között azt, hogy legkésőbb június végéig töröljék el az uniós vízumkényszert a török állampolgárokkal szemben. A törökök cserébe visszafogadnák az országból az egyezmény hatályba lépése után illegálisan Görögországba érkező migránsok mindegyikét.
Teljes terrorkészültség volt Brüsszelben, az uniós csúcs második napján. A török delegáció ellen több tüntetés volt a városban. Az uniós vezetők csütörtök este megállapodtak, hogy lesz menekültcsere a törökökkel. Az Európából visszatoloncolt migránsok helyett valódi szíriai menekülteket küldenek. Kötelező kvótarendszer viszont nem lesz, csak az az ország fogad migránsokat, amelyik akar.
„Az EU és Törökország céljai közösek, ami a menekültek megsegítését illeti. Biztosra veszem, hogy képesek leszünk megállapodni, miközben elmélyítjük a török–uniós viszont” mondta Ahmet Davutoglu török miniszterelnök.
A törökök újabb 3 milliárd eurót is kapnak a menekültek ellátására, ha az előző 3 milliárd elfogy. A vízummentesség viszont még vitatéma: sok EU-tag, például Ciprus vétóval fenyeget emiatt. Várhatóan a török integrációs tárgyalásokat se fogják felgyorsítani. Erdogan török elnök, országnevek említése nélkül, kritizálta azokat az uniós kormányokat, amelyek nem akarnak egy menekültet se befogadni – ahogy a magyar kormány se. „Miközben Törökország több mint 3 millió menekültet lát el, más országok, Európa kellős közepén képtelenek ellátni egy maréknyi embert is. Szégyenteljes állapotok uralkodnak sok uniós országban, tehát jobb lenne, ha előbb saját magukkal foglalkoznának” – közölte Erdogan.
Az uniós integrációval kapcsolatban Angela Merkel azt üzente: a törökök előbb a nemzetközi emberi jogi szabályokat tartsák be a menekülttáborokban: biztosítsanak oktatást a gyerekeknek és adjanak munkavállalási engedélyt a felnőtteknek.