
Elkezdődött a szuperkedd az Egyesült Államokban: 12 államban tartanak előválasztást a demokraták és a republikánusok. A jobboldalon minden államban Donald Trump az esélyes, aki az eddigi négy államból háromban nyert. A demokratáknál Hillary Clinton nyolc, Bernie Sanders négy államban számíthat győzelemre az előrejelzések szerint.
Saját államában szavazott Bernie Sanders. A politikus, aki szocialistának vallja magát, a demokraták színeiben indul az elnökjelöltségért. Vermontban, ahol szenátor, ő az esélyes. „Sok gondolkodás után úgy döntöttem, hogy ez a Bernie Sanders megérdemel legalább egy szavazatot. Próbálom meggyőzni a feleségemet is. Aztán remélem, júliusban majd több millió szavazónak mondhatok köszönetet” – viccelődött a szenátor.
Országosan továbbra sem Sanders a demokrata favorit, hanem Hillary Clinton, aki az Egyesült Államok első női elnöke lenne. A szuperkeddnek is a volt first lady az esélyese: 12 államból 8-ban nyerhet a felmérések szerint. „Személy szerint én abban hiszek, hogy Amerika mindig is nagyszerű volt, és újra nagyszerű hellyé kell tennünk! Együtt kell működnünk egymással” – kampányolt Clintonné.
A republikánusoknál Donald Trumpnak áll a zászló mind a 12 államban. Sok szavazatot hozhat neki a déli államokban és a munkások körében, hogy a népszerű amerikai autóverseny, a NASCAR szervezői beálltak az ingatlanmágnás mögé. Népszerűségét növelte, hogy volt mersze bírálni a pápát. Az argentin származású katolikus egyházfőnek nem tetszik, hogy Trump fallal állítaná meg a Dél-Amerikából érkező illegális bevándorlókat a mexikói határon. „Érthető, hogy dühös a pápa. De nem a fal miatt, hanem egyszerűen még senki nem mondott neki nemet. Erre jön ez a Trump nevű pasas, és ellentmond neki. De a helyzet az, hogy az illegális bevándorlók és a kábítószer beömlenek az országba a déli határon, és ezt még a pápának is meg kell érteni” – kampányolt a republikánus elnökjelölt-aspiráns.
A republikánus jelölt helyzetét megnehezítheti, hogy Jeb Bush kiszállt a versenyből. George W. Bush korábbi elnök testvére kampányolhatott a legtöbb pénzből, támogatói várhatóan Trump fő riválisához, Marco Rubióhoz pártolnak át.