

Akár elő láncot alkotva, testükkel is készek megvédeni a budapesti Városliget kivágásra ítélt fáit a civilek és a baloldali pártok aktivistái.
Karácsony Gergely, Zugló polgármestere ma a ligetben azt mondta: mivel nem lesz népszavazás, és a kormány a civilek hangját nem hallja meg, így elfogytak a jogállami módszerek, és csak a polgári engedetlenséghez nyúlhatnak. A PM politikusa hozzáétette: folyamatosan a helyszínen lesznek, és megakadályozzák a zöld felületek csökkentését.
„Próbáljuk még ide vonzani az embereket, akik talán még nem hallottak erről a mostani spontán ellenállásról. Csak a polgári engedetlenség eszközei maradtak a számunkra, de úgy tűnik, hogy ezek az eszközök erősek. Ezért várunk mindenkit, és azt gondolom, hogy nemcsak az első csatát, de ezt a háborút is meg tudjuk nyerni a liget és valamennyi budapesti egészsége érdekében.
Illés Zoltán volt környezetvédelmi államtitkár szerint is törvénytelenül kezdték el kivágni a fákat a liget azon részén, ahol a Zene Háza épülne. A Főkert munkatársai ugyanis nem várták meg a 15 napos fellebbezési időt, amivel élhettek volna az építkezés ellenzői. Illés Zoltán Reggeli járat című műsorunkban azt mondta: folytatják a tiltakozó akciót.
„Kérni fognak egy birtokengedélyt, nevezetesen, ez egy közterület. A Városliget nem egy magáncég tulajdona, az mindnyájunk tulajdona, ehhez képest ők majd megjátsszák azt – feltételezem –, hogy ez az ő birtokuk, és a rendőrségtől azt fogják kérni, hogy birtokháborítás miatt mindenkit szorítson ki, vigyen el erről a területről” – vélekedett a volt környezetvédelmi államtitkár.
Tekintse meg az Illés Zoltánnal készült teljes beszélgetést:
A baloldal alaptalan hisztériakeltésének tartja a városligeti akciót a Fidesz. A kormánypárt közleményében úgy fogalmaz: ha az ellenzéken múlna, semmilyen felújítás nem történt volna a fővárosban az elmúlt években. A munkálatok miatt az érintett 15 fát pedig többszörösen pótolják a kivitelezők.