

Orbán Viktor szerint az Európai Unió külső határait le kell zárni. A miniszterelnök a brüsszeli rendkívüli csúcstalálkozó előtt úgy fogalmazott: a migránsok közvetlen áthelyezéséről szó sem lehet. A kormányfő azt mondta: Törökországgal várhatóan akciótervet fogadnak el a krízis kezeléséről. Kiszivárgott értesülések szerint Ankara kötelezettséget vállal határainak megerősítésére, fellép az embercsempészek ellen, és visszafogadja az unióból kitoloncolt bevándorlókat. Cserébe a tagállamok hárommilliárd euróval támogatják a török menekültpolitikát, valamint a vízumreform és a török EU-integráció felgyorsítását ígérik.
Az önálló Kurdisztán megteremtéséért tüntető kurdok fogadták a török miniszterelnököt Brüsszelben. Ahmet Davutoglu az uniós intézményekben már sokkal szívesebb fogadtatásban részesült. Több tárgyalás is megelőzte a 28 uniós tagállammal folytatott egyeztetését, hiszen Törökországnak kulcsszerepet szánnak a menekültválság megoldásában.
„Ennek az együttműködésnek a segítségével tudunk javítani a menekültek életkörülményein, akik a hazájukkal szomszédos országokban vannak. Szeretnénk csökkenteni az illegális menekültek számát is, de ehhez nemcsak néhány ország, hanem valamennyi állam együttműködése kell, beleértve Görögországot is. Szükséges, hogy teljes mértékben hajtsák végre a külső határok őrzését, mert csak így működhetnek a schengeni szabályok” – jelentette ki Angela Merkel német kancellár.
A török kormányfő hangsúlyozta, hogy neki országa EU-tagsága legalább olyan fontos, mint a menekültügy. „Biztos vagyok abban, hogy együttműködéssel meg tudjuk oldani ezeket a kihívásokat. Törökország kész együtt dolgozni az EU-val, és Törökország kész tagja lenni az Európai Uniónak. Remélem, hogy ez a találkozó nemcsak az illegális bevándorlásra összpontosít, hanem a török csatlakozási folyamatra is, a mai nap fordulópontot jelent ebből a szempontból is” – közölte Davutoglu.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy a török táborokból kétoldalú megállapodások alapján fogadnak-e be menekülteket egyes tagállamok. A Törökországgal kötött egyezséget Magyarország is támogatja, azonban a menekültek letelepítésével semmilyen formában nem ért egyet Orbán Viktor miniszterelnök.
„Senki nem jöhet át regisztráció és engedély nélkül. Másodszor szó sem lehet semmifajta közvetlen áttelepítésről Törökországból Európába. Magyarországra semmiképpen, ott nincs esély arra, hogy a magyar kormány bármilyen engedményt is tegyen. Az Európába történő behozatalt is elhibázottnak tartjuk, ugyanis ha Görögországból vagy Törökországból közvetlenül hozunk át migránsokat, az felhívás keringőre, olaj a tűzre. Csak még többen fognak jönni” – fogalmazott a magyar kormányfő.
Az uniós tagállamok abban bíznak, hogy Törökország még nagyobb arányban fogad majd vissza gazdasági bevándorlókat, és együttműködik abban is, hogy a menekülteket szállító hajók el se indulhassanak a török partokról.
A törököknek megígért hárommilliárd euróból eddig 95 milliót fizetett ki az EU. Valószínűleg e folyamatot is fel kell gyorsítani, mint ahogy a törökök elvárják, hogy az EU tegye intenzívebbé a csatlakozási tárgyalásokat. Ráadásul a menetrend szerint még ebben az évben meg kell jelölni, hogy a törökök mikortól utazhatnak vízummentesen az Európai Unió területére – számolt be Arató László, a Hír TV brüsszeli tudósítója.