
Visszafizethetné a 250 milliárdos költségvetési forrás egy részét a Magyar Nemzeti Bank, amikor a mérlegében nyereséget mutat ki.
Erről Varga István, az intézmény felügyelőbizottságának egykori tagja beszélt a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. Az MNB-nek most azért van nyeresége, mert gyengült a forint. A szakértő azt mondta: Matolcsyék az Európai Központi Bank nélkül nem hozhatnak semmilyen komolyabb döntést, márpedig ha Frankfurtból engedélyt adtak arra, hogy a jegybank közvagyont emeljen át alapítványaiba, azért biztosan kérni fognak valamit cserébe.
„A nemzeti banknak a tartalékot és minden pozitív egyenlegét külföldön kell tartania. Most azáltal, hogy betette alapítványba, belföldön is tarthatja a pénzt, például magyar államkötvénybe befektetheti, amit egyébként másképpen nem tehetne meg. Ilyen értelemben kicsit segített az államháztartásnak, de sokkal többet segített volna, ha nem befekteti, hanem vissza is adja az államnak a pénzt, az állam nem kölcsönveszi, hanem ténylegesen tulajdonba veszi” – mondta Varga István.
Tekintse meg a teljes interjút: