
Chicagóban összeverekedtek Donald Trump hívei és ellenzői. A dulakodásban két rendőr könnyebben megsérült. Öt embert őrizetbe vettek. Trump stábja a történtek miatt lemondta a nagyvárosba tervezett kampányrendezvényt.
Chicagóban Dunald Trump-ellenes tüntetők akadályozták meg a republikánus párt elnökjelölt-aspiránsának kampányrendezvényét az Illinoisi Egyetemnél. Nácinak nevezték, rasszizmussal, kirekesztéssel vádolták a milliárdos üzletembert, és összeverekedtek Trump híveivel. Az ellentüntetők még a gyűlés helyszínére is bejutottak. Őket a biztonságiak vezették el. A kampánystáb ezért lefújta a péntek esti eseményt.
„Mr. Trump nemrég érkezett meg Chicagóba, és a hatóságokkal folytatott tanácskozása után úgy döntött, hogy az arénában és környékén összegyűlt több tízezer ember biztonsága érdekében a mai gyűlést egy másik napra halasztottuk. Köszönöm, hogy megjelentek” – mondta a kampánystáb egyik tagja a történteket követően.
A chicagói rendőrség szerint a republikánus elnökjelölt-aspiráns maga hozta meg a döntést. „Arról értesítettek bennünket, hogy törölték a rendezvényt. A chicagói rendőrségnek ebben nem volt szerepe. Nem konzultáltunk, nem javasoltunk semmit, hogy tartsák meg vagy sem. (...) Jelenlegi információim szerint 5 személyt vettek őrizetbe. (...) Két kollégánk könnyebben megsérült, de egyik sincs életveszélyben” – tájékoztatott Chicago rendőrkapitánya, John Escalante.
Trump vetélytársa, Ted Cruz szomorúnak nevezte a történteket, azért riválisát és kampányát tette felelőssé.
„Ha az ember olyan kampányt folytat, amely erőszakot szít, (...) azzal olyan hangulatot kelt, amely ilyen kellemetlen párbeszédet vált ki” – hangsúlyozta Ted Cruz.
A hivatalban lévő, demokrata párti Barack Obama elnök komolytalannak nevezte a republikánus jelöltek vetélkedését.
„Nem örülök annak, amit a túloldalon látok. Egészséges kétpárti politikai rendszerrel van szükség. Komoly vitákra van szükség. A demokratáknak olyan ellenfélre van szüksége, aki megkérdőjelezi elveinket, és kihívást jelent vakfoltjaink számára” – vélekedett Barack Obama.
Nem sokkal a chicagói jelenetek előtt St. Louisban több mint 30 embert vettek őrizetbe, ahol szintén a Trump-ellenes tüntetők zavarták meg a kampányrendezvényt.