NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Devizahitelek: Varga ismét a bankszövetséggel tárgyal

Ismét a devizahitelesekről tárgyal a bankszövetséggel a nemzetgazdasági miniszter. Részleteket egyelőre nem tudni az egyeztetésekről.

  • 2014. június 24., kedd 15:27
Vágólapra másolva!

A tisztességtelen banki eljárások miatti visszatérítés már a szerdai kormányülésen téma lehet. Varga Mihály a Reuters hírügynökségnek adott interjúban azt mondta: többlépcsős megoldás körvonalazódik: a kormány olyan javaslatot szeretne, amely nem veszélyezteti a bankrendszer működését, de jó megoldást jelent a devizahitelesek problémájára.

A Fidesz frakcióvezetője tegnap a parlamentben arra utalt, hogy olyan törvényt nyújthatnak be, amely alapján nem az ügyfélnek, hanem a banknak kell majd igazolnia, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás eseteiről és az árfolyamkockázatról részletes tájékoztatást adtak.

Máskülönben a szerződés tisztességtelen...

A szerződés megkötésekor devizahitelt felvevő fogyasztónak értenie kellett, hogy az árfolyamkockázat miatt jelentősen nőhet a törlesztőrészlete, máskülönben a szerződés tisztességtelen – ez derül ki a Kúria múlt heti döntésének indoklásából. Bővebben>>