
Kigyulladt a Gyenes Leventét lemondásra szólító képviselő gyömrői háza.
Gáspár Krisztiánnak, a Gyömrői Társaskör elnökének felesége volt otthon, azt mondta: zajt hallott a teraszról, nem sokkal később pedig lángra kaptak az ott lévő bútorok. A tűz keletkezésének okát a tűzoltók vizsgálják.
Az önkormányzati képviselő felesége a Hír TV helyszíni tudósítójának elmondta: a tűzoltók találtak egy szúrós szagú, összeégett műanyagflakont. A legnagyobb fia oltotta el a lángokat. Senki nem fenyegette meg őket – tette hozzá.
A Hír Televízió Célpont című műsorának készítői – akik Gyenes Levente polgármestert korábban hiába faggatták szexbotrányáról – Gyömrőre érkezve egyébként a polgármesteri hivatallal szemben olyan plakátokat találtak, amelyeken a város ellenségének minősítik a Hír TV egyik szerkesztőjét és Ducsai Sándort, a gyömrői Fidesz elnökét, akit szintén Hír TV-snek véltek.
Gyenes Levente polgármester szexorgiáiról a Blikk közölt fotókat, több felvételen egy nőről és az éjjeliszekrényről fehér port szív fel. Gáspár Krisztián ezután szólította fel lemondásra a településvezetőt.