
A helyi baloldali szervezetek megállapodásán múlik, ki állít majd jelöltet az őszi önkormányzati választáson – nyilatkozta a Hír TV-nek Tóbiás József, az MSZP pártelnökjelöltje.
Tóbiás József a Gyurcsány-párt által kezdeményezett titkos találkozó tényét nem cáfolta, de megkerülte a válaszadást a polgármesterjelöltek helykiosztásáról és Katona Kálmán esetleges főpolgármester-jelöltségéről. Az ellenzéki politikus azt azonban megerősítette: továbbra is Horváth Csabát, a párt fővárosi frakcióvezetőjét tekintik Tarlós István kihívójának.
– Katona Kálmán lehet az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje?– Nem tudom megmondani, majd ha az ellenzéknek lesz közös…– Volt titkos találkozójuk a DK-val és az Együtt–PM-mel?– Attól még nem titkos egy találkozó…, egy megbeszélés volt a DK kezdeményezésére, aminek az a célja és az a feladata, hogy közösen, ha lehet, de helyben történjenek meg a megállapodások. Ezt képviselte Botka László és jómagam is.– És ez a bizonyos 6-6-6-5-ös felosztás, ez bejöhet?– Nem tudom megmondani önnek, mert nem a mi kompetenciánk, a helyi szervezeteink együttműködésére biztatjuk minden egyes demokratikus oldal helyi szervezetét, képviselőjét, és bízunk abban, hogy a legalkalmasabb emberek, a legmegfelelőbb támogatással bíró jelöltek fognak elindulni az őszi önkormányzati választásokon.– Horváth Csaba még mindig az MSZP főpolgármester-jelöltje?– Természetesen igen – mondta a Hír TV-nek Tóbiás József.