
Két éven át kémkedett az Egyesült Államoknak a német hírszerzés egyik alkalmazottja. A 31 éves férfi több mint 200 titkos dokumentumot adott át a CIA-nek 25 ezer euróért cserébe. A német kancellár szerint ha igazak a vádak, akkor súlyos ügyről van szó. A német államfő pedig úgy fogalmazott: „ha valóban ez történt, akkor azt kell mondanunk, hogy elég”. Korábban Angela Merkel mobiltelefonját is lehallgatta az amerikai biztonsági ügynökség.
25 ezer euróért ajánlkozott fel a német hírszerzés egyik alkalmazottja, hogy titkos iratokat csempész ki a CIA-nak. A Spiegel Online szerint a 31 éves férfi egy közvetítőn keresztül tartotta a kapcsolatot az amerikai titkosszolgálattal. Két év alatt több mint kétszáz dokumentumot adhatott át. A német kancellár szerint ha valóban így történt, akkor súlyos ügyről van szó. „Elindítottuk a vizsgálatot az ügyben. Ha a jelentések megfelelnek a valóságnak, akkor komoly ügyről van szó. Ha az állítások igazak, az egyértelműen ellentétben állna azzal, amilyennek szerintem lennie kellene a partnerek és hírszerzések közötti együttműködésnek” – mondta Angela Merkel.
Washington egyelőre nem reagált a vádakra. A volt amerikai külügyminiszter szerint nem szabadna, hogy az ügy rontsa a két ország közötti együttműködést. „Fontos biztonsági és hírszerzési kapcsolat van közöttünk, amelyet nem szabadna kockára tenni, mert ez fontos az egyének biztonsága szempontjából. Derítsük ki, melyek a tények, és ennek megfelelően cselekedjünk. De legyünk óvatosak, hogy ne ássuk alá a már meglévő együttműködésünket!” – hangsúlyozta Hillary Clinton korábbi amerikai külügyminiszter.
Ez már nem az első eset, hogy az Egyesült Államok kémkedik a szövetséges Németország ellen. Tavaly például kiderült, hogy az amerikai nemzetbiztonsági hivatal a német kancellár telefonját is lehallgatta.