NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Amerika is felfigyelt a magyar lépfenefertőzésre

Már az amerikai lapok is foglalkoznak a magyarországi lépfenefertőzéssel.

  • 2014. július 07., hétfő 10:48
Vágólapra másolva!

A tiszafüredi esetről a New York Daily News közölt tudósítást. Az Egyesült Államokban ugyanis korábban többször okozott pánikot a halálos fertőzés.

Tiszafüreden közben befejeződött a szarvasmarhák és a környékbeli, veszélyeztetett állatok megelőző vakcinázása. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal szerint a kór nem terjedt át újabb állatokra. További megbetegedésekre nem kell számítani a településen.

Nem engedték be a gyerekeket a táborba

Nem engedték be a tiszafüredi gyerekeket egy zánkai táborba a lépfenefertőzés miatt. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen pedig sorra mondják le a foglalásokat a turisták. Az ÁNTSZ szerint nincs ok az aggodalomra, minden gyanús húst lefoglaltak. Bővebben>>>

Az első szarvasmarha még június 21-én hullott el, húsát a tulajdonos eladta. Ebből nyugdíjasok és gyerekek is ettek, de a húst felszolgálták éttermekben is. Kórházba nyolcan kerültek bőrantrax miatt, ők a vágást végezték. A rendőrség az ügyben két embert gyanúsított meg.