"Erre a kormányra nincs szükségünk" - Cser Ágnes a KO-ban

Letölthetõ videók:

Cser Ágnes: Nem, mert két nagy ágazatot képviselünk, és a szociális ágazatban 63.000 ember dolgozik, és a sztrájkkövetelések erre az ágazatra is vonatkoznak.

Sz. E.: Máris kezdjünk egy SMS-sel. Miért szûnt meg az áramellátás a szombati demonstráción? – kérdezi egy ápolónõ aláírással a 06/30-365-5XXX-as telefonszámról.

Cser Ágnes: Nem tudok rá érdemi választ adni. Félelmetes érzés volt. Épp Ágoston Zsuzsit Szegedrõl konferáltam volna be, egymás mellett álltunk, amikor egyik percrõl a másikra megszûnt az áramszolgáltatás. A Parlament trafójáról az elektromos mûvektõl megrendelt szolgáltatásunkat egyik pillanatról a másikra megszûntették, úgyhogy nem igaz az a hír, hogy áramkimaradás vagy áramszünet volt. Szabályos megrendeléssel ez a szolgáltatás nem mûködött. De nem ez volt az egyetlen, amin elgondolkodhatnak a nézõk és a jelenlévõk, akik az ömlõ lágy hóban, havas esõben nem mozdultak, ott maradtak, és felkavaró volt, ahogy segítettek nekem a mellettem állók a magyar költészetbõl összeszerkesztett záró köszöntõmet felolvasni. Én szívbõl kívánom minden magyar állampolgárnak, hogy így tudjon küzdeni ügyért, ahogy a mi egészségügyi-szociális ágazati munkavállalóink és szimpatizánsaink velünk voltak.

Sz. E.: Miközben – tegyük hozzá és ez egy nagy kérdés –, hogy befejezték vagy csak felfüggesztették a sztrájkot? November 26-án végül is tárgyaló asztalhoz ülnek az egészségügyi tárca vezetõjével.

Cser Ágnes: Nemcsak az egészségügyi tárca vezetõjével, hanem a kormány által kijelölt tárgyaló delegációval, melynek Csizmár Gábor miniszter úr is tagja lesz, sõt, kezdeményeztem, hogy a szociális ágazatért is jelöljön ki a kormány partnert, ugyanis Rácz Jenõ még az egységes minisztérium nevében közölte, hogy jogosak a követeléseink, illetve akkor õ még a kormánytól egy személyben kapott a két ágazatra tárgyalási pozíciót, és természetesen követeléseink teljesítése érdekében be kell hogy vonjuk a szociális ágazatot is. De az ápolónõ-kérdésre visszatérve, az irányított médiából elképesztõ áradata indult meg a dezinformációnak. Rengetegen telefonáltak kétségbeesve, hogy állandóan azt sugározzák bizonyos médiumok, hogy elmarad a szombati demonstráció, sõt, szombaton azt a rafinériát is elkövette a közszolgálati rádió, hogy bemondta, hogy holnap – vagyis vasárnap – nem marad el a demonstráció. Én nagyon elgondolkodtam azon, hogy még mi mindenre lesz képes a betámasztott hatalom, hogy azt a következetes harcot, amelyet mi több kormány alatt és óta végzünk, hogy meg akarjuk õrizni a társadalombiztosítást, hogy meg akarjuk õrizni nemzeti tulajdonban, önkormányzati tulajdonban az egészségügyi intézményeket, amelyek ott vannak, hogy micsoda rafinériára ragadtatja magát az irányított médián keresztül a kormányzat. De hadd mondjam, nem sikerült az embereket visszafogni. Hóban indultak el Somogyból, az elképesztõ viharos idõ ellenére eljöttek, és azt hiszem, hogy aki eljött a térre, látta, hogy mi már a Kossuth téren álltunk, amikor még mindig hömpölygött a csapat a Nádor utcából.

Sz. E.: Bocsásson meg, hogy ezt így megjegyzem – és máris fogom szólítani, van egy telefonálónk a vonalban –, de azt láthatják a nézõk, akiknek van alkalmuk megfigyelni, ha Ön nyilatkozik, hogy egy nagyon karakán, egy nagyon kemény asszonynak tûnik. Most pedig úgy veszem észre, hogy elérzékenyült. Miért? Amikor a demonstrációról beszél, ami a Kossuth téren zajlott.

Cser Ágnes: Attól, hogy valaki következetes és elkötelezett, attól… vagy sõt, éppen emellett lehetnek mély érzelmei, és nem tudok, nem is akarok uralkodni azon a felkavaró érzésen, ahogy felidézem a tegnapi napot, hogy imádkoztunk nagyon sokan azért, hogy a viharos szél ellenére tegnap össze tudjunk gyûlni. És az a szikrázó napfény, az a béke, ami fogadta az embereket a Nádor utcában, és már tudják, hogy szegény ágazati munkavállaló kis tagdíjából kék luftballonra telik – ez a mi szimbólumunk a zászlóink mellett –, és a Nádor utcában hömpölygött a nép, és a kék luftballonnal barátságosan és szelíden, tehát nem ökölrázva akarjuk mi elérni azt, amit szeretnénk, hanem hiszünk a demokráciában, és hiszünk abban az intézményrendszerben, amit itt sokan használnak arra, hogy hatalomba kerüljenek, és ha hatalomba kerülnek, akkor visszaéljenek vele. Minekünk ezt a falat kell áttörni, és hadd mondjam el a kedves Nézõknek, hogy mi minden parlamenti képviselõnek személyre szólóan megküldtük az önkéntes véradásra szóló meghívást is. Nekem nem tisztem elmondani, hogy hányan jöttek el, de én régi önkéntes véradó vagyok, bocsánat, nem magammal kellett volna kezdenem, hanem a kollégáimmal. Nekünk természetes, hogyha hívó szó van, akkor megyünk és vért is adunk.

Sz. E.: De minden párt képviseltette magát, nem? Hogyha még most itt a számadatot nem is mondjuk ki.

Cser Ágnes: —

Sz. E.: Nem mondja ki Ágnes. J. Antalné Budapestrõl. Jó estét kívánok, parancsoljon.

J. Antalné: Jó estét kívánok, megpróbálok nagyon röviden beszélni. Az a helyzet, hogy én szeretnék tanácsot kérni a Cser asszonytól, nem tudom, hogy hogy tituláljam õt…

Cser Ágnes: Ágnestõl…

J. Antalné: Fõorvos asszony vagy nem tudom…

Cser Ágnes: Nem, nem, én jogász vagyok és közgazdász. Cser Ágnestõl, csak tessék simán…

J. Antalné: Cser Ágnestõl… Köszönöm szépen. Ugyanis az történt velem, hogy körülbelül fél évvel ezelõtt nagyon erõs fájdalmak jelentkeztek a lábamban, combomban, görcsök. Az én háziorvosom endokrinológus, és kalciumot és Alfa D3-at adott nekem mindenféle vizsgálatok nélkül. Utána két hónapig… mondom, nagyon-nagyon röviden próbálom…

Cser Ágnes: Asszonyom, nem értek ehhez, bocsánat, azért mondtam, hogy jogász és közgazdász vagyok, nem tudok segíteni Önnek ebben.

Sz. E.: Bocsásson meg, J. Antalnétól én is elnézést fogok kérni. Hogyha a kérdése az ellátórendszerrel kapcsolatos vagy az ellátással kapcsolatos, akkor legyen szíves, tegye föl, de ilyen orvosi tanácsot jelen pillanatban, hogy kihez forduljon, ezt nem tudunk…

J. Antalné: Ezt szerettem volna megtudni, hogy merre induljak, hova menjek, mert én úgy érzem, hogy késõn kezdték el az én kezelésemet, és ezért a fél oldalam szinte teljesen lebénult. Leszázalékoltak engem most huszon…

Cser Ágnes: Asszonyom, el tudom mondani, hogy az Egészségügyi Minisztériumnak van egy ügyfélszolgálati irodája. Szándékosan nem azt mondom, hogy panasziroda. Legyen szíves a Minisztérium központi számán megkérdezni, és fognak Önnek segíteni, mert nem illik hozzá nem értõ módon bármilyen konkrét utat mondani Önnek. A Minisztériumnak az Ügyfélszolgálati Irodáján erre van lehetõség, és akkor fognak Önnek segíteni.

J. Antalné: Köszönöm szépen.

Sz. E.: Köszönjük, viszonthallásra! Folytassuk néhány SMS-sel, ami nyilvánvalóan azzal kapcsolatos, mármint azzal a küzdelemmel, amelyet végez a szakszervezet. Kedves Cser Ágnes… Nem ezt olvasom, a következõt. Kedves Ágnes, szélmalomharc az Önök törekvése egy olyan klikkel, mely a kívüli magyarokat leköpi, egészségünket eladja. Ezek nem magyarok – írja János Dombóvárról például, tehát nyilván ez az Önök harcával is kapcsolatos.

Cser Ágnes: Szeretném megnyugtatni Jánost Dombóváron, hogy a mi harcunk nem szélmalomharc. Legyünk büszkék, ugyanis a környezõ országokban – sajnos – elõbbre vannak a privatizációt tekintve, sõt, a társadalombiztosítás szétverésében is. Ha nagyon kevés is a pénzünk, de egyben van még az Egészségbiztosítási Alap, és még az intézményeink is megvannak, amelyeket 1990-ben az Önkormányzati Törvénnyel kapta meg a tízmillió magyar állampolgár, úgynevezett önkormányzati törzsvagyonként, és szeretnék erre is utalni, hogy elképesztõnek tartom azokat a pénzen vásárolt üres politikai nyilatkozatokat, amelyekkel most kampányolnak a hatalmon levõk, és az embereket megtévesztik és félreinformálják. Amikor azt mondják, hogy a privatizációval, a magánosítással, a magántõke nagyobb mértékû bevonásával javulni fog az ellátás, ez szemen szedett hazugság. Ugyanis a magántõke profitját abból az Egészségbiztosítási Alapból kell kifizetni, amely erre nem volt megtervezve. Tehát egyértelmû a megtévesztés, mert nem a mûködõ, a kiadási oldalra jön a kedves, aranyos, minket szeretõ magántõke, hanem úgy mondjuk, hogy könyv szerinti értéken. Tehát nem a piaci és napi forgalmi értéken jutnak az intézményekhez, a részlegekhez. Erre mondtuk azt, hogy garantált, a járulékokból és az állami támogatásokból fenntartott Egészségbiztosítási Alapból fix piacot akarnak megvásárolni, ezt idézõjelben mondom, hogy „akarnak” megvásárolni. Pozícióba akarnak kerülni, és nem véletlenül, de ezt sem tudják az állampolgárok, hogy miért, ugyanis a tizenötök, az Európai Unió tizenöt alaptagországa eldöntötte, hogy a tíz új tagországnak a leromlott közszolgáltatása miatt egy stratégiát kell a feljavításukra indítani, és nagyon komoly európai uniós pénzekhez lehet jutni a struktúra javítására és átalakítására. És ettõl az esélytõl akarják azok a gazdasági érdekkörök elvonni az önkormányzatok és tízmillió magyar állampolgár esélyét elvonni, akik jelenleg most még tulajdonosi pozícióban vannak. És itt nem egy-két… hatalmas nagyságrendû pénzekrõl van szó.

Sz. E.: De az összeget egyébként… bocsásson meg… Így van, de ezt az összeget nem titkolják el. Igazából éppen Rácz Jenõtõl olvastam, hogy a jövõ évi büdzsében, azon kívül, amit az állam biztosít, mármint visszaosztás címén, európai uniós pénzekre számítanak, sõt, mi több, külföldi betegek fogadásával kapcsolatban is többletbevételekre vagy további bevételekre számítanak.

Cser Ágnes: A mi szakszervezetünk a szélmalomharc helyett nagyon komoly hangsúlyt fektetett a nemzetközi kapcsolatok kiépítésére, és a lengyel Solidarnost elég világhírû szakszervezet delegációja jelen volt a Kossuth téri tüntetésünkön, és fel is szólaltak. Gyurcsány Ferenchez írott levelüket olvasták fel, amelyet természetesen megküldenek, hiszen mi idén tavasszal akkor még miniszterelnök Lesek Millernek írtunk levelet, hogy a lengyel kollégáknak, a Solidarnostnak a célkitûzéseit támogassuk a privatizáció ellen. Mi az Európai Közszolgálati Szakszervezeti Szövetség tagjaként már 49 támogató, teljes támogató nyilatkozatot kaptunk a privatizációellenes küzdelmünkben, és döbbenetes volt számomra, hogy mennyire figyelik a magyarországi eseményeket, mert ennek a felhívásnak az alapján megjelent, hogy Rácz Jenõvel készült interjúban az európai egészségügyi turizmusnak akarja Magyarországot kiépíteni, és döbbenetes volt, hogy lefordították angolra a Rácz Jenõ nyilatkozatát, és a mi irántunk való szolidaritási felhívásban vastagon aláhúzták, hogy Rácz Jenõ beismerte, hogy bizony, bizony, a szegényebb embereknek nem fog jutni abból az ellátásból, és hogy már ma sem jut…

Sz. E.: Nem kell nekünk a külföldi beteg, Ágnes?

Cser Ágnes: Etikátlannak tartom azt, hogy úgy akarjon Magyarország pénzhez jutni, hogy azért, mert nálunk nyomott áron van a munkaerõ, itt nem másról van szó, mint arról, hogy nyolcszoros, tízszeres, hússzoros különbségek vannak a tizenöt tagország fizetései és a mieink között, és a magántõkét ha beengedik egy-egy intézménybe és az garantált piacon berakja a saját berendezéseit, amit annyiért számol el, amennyiért akar, akkor lényegesen olcsóbban tudja a néger munkásokhoz – lassan most már az lesz nálunk, egy rabszolgatartó társadalom, a béreket, ha összehasonlítjuk –, akkor sokkal olcsóbban tud ajánlatot tenni az angol, a francia, vagy uram bocsá’, a norvég egészségügyi szolgáltatások áránál. És mindezt azért tudná megtenni, mert hogy a munkaerõ ára alacsony. Tehát pontosan tönkre akarják tenni azt a szolidaritást, amit mi építünk a huszonöt tagország munkavállalói között, és pontosan a mi kiszolgáltatott helyzetünkbõl akarnak tõkét kovácsolni, és ez erkölcstelen, mert ezzel a kinti munkavállalók pozícióját rontják, és nem azon dolgoznak, hogy a mi munkavállalóink bére emelkedjen és hogy egy kiegyensúlyozott nemzetállami hatáskörbe tartozó egészségügyet építsünk, hanem a piacosítás révén ebbõl akarnak bizonyos érdekcsoportokat kiszolgálni.

Sz. E.: Van egy újabb telefonálónk, V. Zsuzsa, szintén a fõvárosból. Jó estét kívánok, parancsoljon.

V. Zsuzsa: Jó estét kívánok, szeretném az elnök asszonytól megkérdezni, hogy az nagyon-nagyon szép, amit elmondott, kissé demagógnak tûnik, mert nagyon jó, hogy a szolidaritással sok mindent lehet kezdeni, csak abból pénzt nem lesz. Na most a szegény emberek már most, hogy nincs privatizáció, így is nagyon rossz helyzetben vannak – ezt jómagam is tapasztaltam, nem kívánom elõadni a mûtétrészleteimet, meg az unokámét a János Kórházban, meg a Kútvölgyiben –, tehát a rendszerváltás óta már a Kútvölgyi Kórház is nagyon mélyen lesüllyedt és leromlott, tehát…

Cser Ágnes: Egyetértek.

V. Zsuzsa: Honnan tudnának Önök pénzt szerezni, hát hiszen van egy állami költségvetés, és arra valamennyit a mindenkori kormányok elõirányoznak. Nem vagyok híve a privatizációnak, hiszen nagyon jól látjuk, hogy valóban oda csak a gazdag emberek jutnak be. Na most hát itt a Gyurcsány miniszter elvtárs kihangsúlyozta, hogy jólét van Magyarországon. Hát neki biztos. A zöme, a többségnek nincs, van hárommillió nyomorgó nyugdíjas, a „nyomorgót” idézõjelbe teszem, de állítólag bent vagyunk Európában, azért illenék már a nyugdíjasokkal is foglalkozni és a kórházakkal… És még amit hiányolok, hogy hatvanötezer emberrõl beszélt, akik Önök alá tartoznak, a szakszervezethez, Önökhöz, de a hatvanötezer dolgozóhoz rengeteg beteg tartozik, õket is kellene mozgósítani, hogy menjünk, menjünk a tüntetésre. Köszönöm szépen, viszonthallásra!

Sz. E.: Köszönjük szépen.

Cser Ágnes: Nem tudom, asszonyom, kedves Zsuzsa asszony, hogy mire gondolt akkor, amikor demagógnak mondta azt, amit mondok. Remélem, hogy többször lesz lehetõségünk beszélgetni, hogy ezeket a félreértéseket elhárítsuk. A 65.000 helyett 63.000 munkavállaló a szociális ágazatban van, és 160-170 ezerre tehetõ az egészségügyi ágazatban foglalkoztatottak száma, tehát 220-240 ezer ember dolgozik a tízmillió magyar állampolgár egészsége és szociális ellátása szolgálatában.

Sz. E.: Azt hiszem, hogy a telefonáló azt is hozzátette, hogy a betegeket is be kellene vonni ezekbe a folyamatokba.

Cser Ágnes: Ez nagyon fontos. Mi 2000 óta, amikor nyílt levéllel fordultunk a társadalom tagjaihoz, hogy az információkat eljuttassuk, mi aláírtunk egy szerzõdést nagyon sok civil szervezettel, mert azt tapasztaltam, hogy a hatalomnak nem érdeke, nincs érdekeltsége abban, hogy az átlag állampolgár kellõen informált legyen, mert egy állampolgár, ha nincs információ a birtokában, akkor nagyon könnyen manipulálható. És akkor nem tiltakozna az ellen, hogy privatizáció legyen. Ez zajlik most is az országban, hogy hamis és fals képzeteket keltenek az emberekben; a tényleges információ nem jut el hozzájuk, tehát mi ezért a Magyar Szociális Fórummal is együttmûködünk, és õk jelen is voltak a demonstráción. Azt kérdezte a hölgy, hogy honnan lehet pénzt keresni…

Sz. E.: Pénz. Talán erre utalt, amikor azt mondta, hogy kissé demagóg, mert hogy mindenki azt keresné vagy kutatná, hogy mi a megoldás.

Cser Ágnes: De mi megmondtuk, csak nem véletlen, hogy errõl nem akarnak beszélni, mert akkor nem lehetne nyomott áron garantált piachoz juttatni az érdekcsoportokat. És itt el kell hogy mondjam, hogy mélyen meg vagyok döbbenve a jelenleg hatalmon lévõ pártok magatartásán, és nem csodálkozom azon, hogy a mi munkavállalóink is teljesen elfordultak a politikusoktól, és azt mondták, hogy nem hisznek már senkinek, ugyanis itt egy jóléti rendszerváltó államfordulatot hirdettek korábban, sõt, az is benne volt a kormányprogramban, hogy az egészségügy szereplõi nélkül semmilyen döntést nem fognak keresztülvinni, és törekedni fognak a konszenzusra. A konszenzus az a megegyezés, a résztvevõkkel való együttmûködést követõ megállapodás. Hogy engedheti meg magának a kormányzó két párt, hogy üldögéljen a Parnasszusok tetején, és hogy ne kapcsolódjon be a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal munkájába. Ha bekapcsolódnának, akkor látnák, hogy a konszenzussal, vagyis az egyetértéssel meghozott döntésekben mi letettük a javaslatunkat arra, hogy hogyan lehetne a magyar egészségügyet finanszírozni.

Sz. E.: Nem jöhetne bele magántõke semmi esetre sem?

Cser Ágnes: Dehogyisnem! Hát miért ne jöhetne? Csak szabályozott körülmények között. Szociális piacgazdaság van, nem kapitalizmus, mint amit most megpróbálnak a „Lendületben az ország” címû dolgozattal keresztülverni. A magántõkének meglenne a helye és szerepe, csak nem így, hogy közvetlenül piacot vásárol, hanem a Nemzeti Egészségügyi Fejlesztési Alapban, ugyanis a legolcsóbb pénz a kormánygaranciával felvett hitel. A legdrágább a közvetlen privatizáció. Mit gondolnak a kedves Nézõk, hogy miért nem azt választják, amire mi tettünk javaslatot? Az Unió tagországaiban a fejleszteni kívánt területeken nemzeti alapokat hoznak létre, tehát ez lenne az egyik része a forrásnak, a másik, ami sokkal, de sokkal kézenfekvõbb, Magyarországon tombol a fekete- és a szürkegazdaság. Nagyon helyesen mondta a hölgy, hogy több mint hárommillió ember tengõdik, de arról is beszéljünk, hogy nem sokkal több mint hárommillió ember fizet járulékot, mert több mint egymillió ember a feketegazdaságban és a szürkegazdaságban van. Nálunk nem mûködik a munkaügyi ellenõrzés úgy, ahogy kellene. Komoly politikai érdekek fûzõdnek a fekete- és a szürkegazdaság fenntartásához.

Sz. E.: És akkor máris gazdaságpolitikáról beszélgetünk.

Cser Ágnes: De hát azt szokták mondani, hogy abból lehet költeni, ami van. Ha ötödik kormányunknak a programjában egy sor nincsen arra, hogy a munkáltatók és a munkavállalók tisztességes kapcsolata megjelenjen, hogyha minimálbéren milliárdosok igénybe vehetik az egészségügy idézõjelben „luxusszolgáltatásait”, mert megvesznek maguknak emeletet, professzort és asszisztenst, tehát amikor tombol az igazságtalanság és a korrupció egy országban – hiszen vezetõ helyen vagyunk ebben –, akkor a nézõnek joggal merül föl a kérdése, hogy én miért beszélek arról, hogy van megoldás. Van megoldás, azonnal politikai változtatásra van szükség, a kormánynak nem illik úgy kormányprogramot elfogadtatni, hogy azt nem beszéli meg az állampolgárokkal…

Sz. E.: Ez mit jelent? Menjen a kormány?

Cser Ágnes: Nekem az a véleményem, hogy erre a kormányra ezekkel a célkitûzésekkel az átlag magyar állampolgárnak nincsen szüksége. És mi vagyunk többségben, átlag magyar állampolgárok.

Sz. E.: Itt folytatjuk a hírek után.

Cser Ágnes: Köszönöm.* * *

Szabó Edina: A Kérdések órájában Cser Ágnes. Akkor folytatjuk. Nem pontosan ott, ahol befejeztük, mert érdemes lenne néhány SMS-re reagálni, de visszatérünk a megoldás kérdéskörére. Azt mondja. Egy pedagógus azt írja: Miért nem fognak össze a pedagógusokkal? Együtt kellene sztárjkolni (30/498-2XXX-as telefonról).

Cser Ágnes: Igazuk van, mi várjuk õket nyílt s tárt karokkal.

Sz. E.: Ez azt is jelenti egyébként, hogy a… Menjünk vissza egy kicsit 1990-re, mert hogy elõtte szakszervezeti mozgalmakról igazából nem nagyon lehetett beszélni, mármint tevékenyekrõl. 1990 óta lehet-e?

Cser Ágnes: 1999 vége óta vagyok országos szakszervezeti vezetõ, és 2001 óta az Európai és Világ-közszolgálati Szakszervezeti Mozgalmában veszek részt. Idén májustól pedig a magyar kormány és az Európai Unió bizottsága kinevezésével az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Munkavállalói Szakszervezeti Blokkjának vagyok tagja. Mondhatom, hogy van benyomásom az európai szakszervezetekrõl. Nem olyanok, mint a mieink, sokkal harcosabbak. Ha kint egy szakszervezeti vezetõ veri az asztalt, mondjuk Tony Blair ellen – a Unison kongresszusán a tíz új országot képviselve vettem részt –, eszükbe nem jut megkérdõjelezni a szakszervezetek jogosultságát az aktuálpolitikai véleménynyilvánításban. Tehát nem félnek, függetlenek, erõsek, összefognak, és tudják, hogy mi az a szolidaritás a mindennapokban.

Sz. E.: Ez hiányzik ma még Magyarországon?

Cser Ágnes: Igen. És ezért azt mondtam a pedagógus kollégának, hogy mi várjuk õket, nem véletlen, hogy mi az alapszabályunkat úgy módosítottuk, hogy nemcsak az egészségügyi és a szociális ágazat, hanem akik a közszolgáltatásban dolgoznak, azoknak is vállaljuk az érdekképviseletét, mert felértékelõdik a szakszervezeti munka a totálisan privatizált területeken. Kiirtják, a multik kiirtják a szakszervezeteket. Ha én elmegyek bevásárolni Metróba, Tescóba, bárhová, mindig megkérdezem a kasszánál, mert már nincs levegõ, ki van kapcsolva, spórolnak, hogy tessék mondani, van itt szakszervezet? Vagy mit fognak Önök karácsonyra kapni. És körülnéz, mielõtt válaszolna, és azt mondja, hogy nem lehet szakszervezetet csinálni, és azt mondják, hogyha kiejtik a szájukon, hogy mi nem jó, akkor azt mondják, hogy olyan munkanélküliség van, hogy holnap már nem kell bejönni.

Sz. E.: Következõ nézõi kérdés: Kedves Ágnes, Ön lesz a polgári kormány igazságügyi minisztere? Hát lehet hogy egészségügyi, de nem biztos, hogy ezt akarta írni a nézõ/kérdezõ.

Cser Ágnes: Jogászként még az sincs kizárva, de talán feltûnt és három évvel ezelõtt – nem volt olyan régen –, hogy akkor azt írták, hogy azért harcol az EDDSZ és azért küzd, mert hogy a szocialistáknál stokedlit szerezzen. 2001 októberében Kovács László azt mondta nekem, hogy õ bennem látja az egészségügy-minisztert, és azt mondtam neki, hogy én nem akarok bukott miniszter lenni. És akkor is elmondtam, hogy az a konstrukció, ami ma is van, az nem alkalmas arra, hogy egy jóléti rendszerváltó állam, egy szociális gondoskodó állam kormányzását végre lehessen hajtani, mert… akkor elmondtam, hogy egy miniszterelnök-helyettes alá kellene tenni az egészségügyet, a szociális igazgatást és a nyugdíj- és egészségbiztosítást, és nem a pénzügyminiszternek kéne, az aktuális pénzügyminiszternek vezényelni, hogy mire nem telik. Még egyet az igazságügy-miniszterségre, hogy én gratulálok az igazságügy-minisztereknek, mert a következetes harcukkal elérték azt, hogy a magyar bíróságokat még nem akarják privatizálni a multik, és azt is elérték – amihez külön gratulálok –, hogy az egy szakvizsgás bíró és ügyész, ha kinevezésre kerül, a mostani benyújtott költségvetési törvényjavaslatban az van, hogy 327.000 forint lesz a kezdõ fizetésük, és ezt csak azért mondom el…

Sz. E.: Õk keresnek sokat vagy…

Cser Ágnes: Nem, nem, hanem ha azt akarom egy országban elérni, hogy korrupciómentes legyen az ügyészség munkája és a bíróság munkája, akkor meg kell fizetni. És köszönet annak a bíró kollégának, aki felszólalt az Európai Unió rendezvényén, hogy tûrhetetlen az alacsony fizetés, akkor talán megértik azt, hogy mi is azt szeretnénk, hogy Zsuzsa asszony és unokája ne kerüljön abba a sorba, amirõl beszélt és panaszkodott, hogy ne akarják az emberek azt hinni és a politikusok, hogy vágynak a fiatal kollégák arra, hogy paraszolvenciából lessék, hogy ki tudják-e a kocsivásárló törlesztõrészt fizetni.

Sz. E.: Mindenhol korrupciót feltételez egyébként? Ugye úgy fogalmazott, hogy akkor megfizetni a bírákat, a bírókat és az ügyészeket.

Cser Ágnes: Nem feltételezem, hanem ez egy teljesen természetes állami kötelezettség, amikor most azt sugallják, hogy az olcsó állam, akkor fel vagyok háborodva, hogy miért nézik le az aktuálpolitikusok az állampolgárokat. Ki kérte õket, hogy õk olcsó államot csináljanak? Hát persze hogy a tõkés nem akar a munkaerõ árában terheket viselni, mert az a célja, hogy kiverje a minél nagyobb profitját vagy extraprofitját. Demján Sándor, akit nagyon tisztelek, azt mondta egy szakmai rendezvényen, amikor megkérdezték, hogy hol lehet ma profitot elérni, azt mondta, hogy ott, ahol tudatlanság van. És létezik-e extraporfit? Mondta, hogy persze, ahol még nagyobb a tudatlanság. Én szívbõl kívánom minden magyar állampolgárnak, hogy harcoljon azért a jogáért, hogy az információhoz hozzájusson, és akkor ha az információhoz hozzájut, akkor a politikusokat kényszeríteni lehet a nem álságos, nem valódi demokráciára, hanem a részvételi demokráciára, tehát nem feltételezem a korrupciót, hanem van korrupció, mert ha nem lenne, akkor nem ez az állapot lenne Magyarországon, és nem a milliárdosok és a koldusok, a hárommillió koldus országa lennénk.

Sz. E.: Persze az olcsóállam-építés többféleképpen megtörténhet. Csak visszautalok, ha nézõink néztek esetleg néhány… Jó félórával ezelõtt Navracsics Tiborral beszélgettem. Persze kérdés, hogy hogyan definiáljuk az olcsó államot, mert ez az államapparátust is érintheti, annak összeszûkítését és más feladat megoldását vagy pedig azt, hogy a szolgáltatásokból kivonuljon az állam, vagy pedig sem.

Cser Ágnes: Azt a fogalmat, hogy olcsó állam, azt el kell felejteni, mert olcsó húsnak híg a leve. Jó és hatékony államot kell az állampolgári bevételekbõl és az intézmények és a vállalatok bevételeibõl mûködtetni. A korrupció, a rejtett állások, a felesleges állások és az állampolgári igények nem ugyanazok, és ebben teljesen egyetértek, itt az ideje, hogy ezeket rendbe kell tenni.

Sz. E.: P. Edit Budapestrõl, parancsoljon. Telefonvonalban van.

P. Edit: Jó estét kívánok, üdvözlöm mindkettõjüket szeretettel.

Cser Ágnes: Köszönöm.

P. Edit: És azt szeretném mondani, hogy itten a szociális jólétrõl már nincs is mit beszélgetni, és én úgy gondolom, hogy az az állam, illetve az a kormány, amelyik ennyire nem akar a magyar állampolgárokkal foglalkozni, az ne szedjen be adót, mert nem érdemlik meg. Mert az adó arra való, hogy ellássa a polgárok jogait, és kötelességeinek megfelelõen fordítsa a jólét javára a beszedett pénzeket. De hogy egymás között felosszák, elosztogassák és egymillió forintos kutyaházakat építsenek, hát ezt kikérjük magunknak. Köszönöm szépen. Viszonthallásra.

Sz. E.: Bocsánat, mi a kérdés, Edit? Edit asszony, bocsásson meg, mi a kérdés Cser Ágneshez? Mi a kérdés? Parancsoljon…

Cser Ágnes: A kedves nézõ végre elmondhatta az indulatát az õrjítõ különbségek miatt, amelyek ebben az országban szemhunyással asszisztálódnak. Elképesztõek a jövedelemkülönbségek, elképesztõ az esélyegyenlõtlenségnek a tombolása, és nem igaz az, hogy ebben az országban tisztességes munkával milliárdosnak lehet lenni. Aki ezt mondja, az becstelen. Tehát itt az alapértékek felborultak ebben az országban, és a mi követeléseink, a mi sztrájkköveteléseink arról szólnak, hogy helyre kell állítani a tisztességes tanulást követõen megszerzett munkának a becsületét. És ezt nem mellébeszéléssel kell és nem privatizációval kell, hanem a közös dolgainkról közösen és nyíltan kell dönteni.

Sz. E.: Nézõi SMS. Tisztelt Cser Ágnes! Hogyan reagálna Ön azokra a szocialista vádakra, miszerint, idézem – írja a nézõ –, Cser Ágnesék mindig csak akkor tüntetnek, amikor a szocialisták vannak hatalmon.

Cser Ágnes: Úgy látszik a két szocialista kormányzati négy évben a kérdezõ nem volt Magyarországon. Én 1999 év végén kerültem megválasztásra, június 30-án Európában egyedülálló módon 50 városban egy idõben szerveztünk azonos tartalmú demonstrációt, és 2000 decemberében elõször volt figyelmeztetõ sztrájk Magyarországon, ugyanis az elõzõ kormány, tehát a Fidesz-kormány alatt befagyasztották a közalkalmazotti bértáblát. Én bízom abban, hogy õk átgondolják, hogy kire lehet támaszkodni egy jó kormányzásban. Azt hiszem, hogy nagyon nagy hibát követ el az a kormányzat, amelyik szembefordul a közszféra munkavállalóival.

Sz. E.: Bár azt gondolom, hogy talán az SMS-t író csak kíváncsi volt az Ön álláspontjára, tehát nem azzal vádolja, hanem pontosan szocialista észrevételre kérdezte a véleményét. Kedves Ágnes, az Önök és a kórházak ellehetetlenítése kiváló alkalom a magyarság megszüntetésére – írja az egyik nézõ.

Cser Ágnes: A szocialistákra csak annyit szeretnék mondani, hogy nem szeretem a memóriazavaros politikusokat, és lehet, hogy õk azért nem szeretnek engem, mert én még nem vagyok szenilis. Három évvel ezelõtt õrületes kampányba kezdett a szocialista blokk, élükön Kökény Mihállyal, és még bizottsági üléseken is feltárták a Fideszes privatizációs törekvéseket, és vették…

Sz. E.: Mivel Önök abban az idõben is szembe mentek a jelek szerint…

Cser Ágnes: Kõkeményen. És a szegedi járóbeteg-szakrendelõ privatizációját kõkeményen meggátoltuk, és elképesztõnek tartom azt, hogy a kommunista fennállás alatt igen komoly pozíciókat betöltõ emberekbõl a demokratikus köztársaságok minisztereivé avanzsált személyek, akiknek akkor az állami tulajdon szentségét kellett hirdetni és védeni, õk lettek a privatizáció élharcosai. Ez oly mértékben… Ez már több mint erkölcstelen, ez már gusztustalan. És az a Kökény Mihály, aki parlamenti bizottsági elnökként azt nyilatkozta, hogy a kormány nem vonulhat ki az egészségügy rendbetétele elõl és nem a bankoknak a feladata, hogy az egészségügyet rendbe tegye és hogy az önkormányzatoknak elegendõ pénzt kell juttatni, õ most a privatizáció legnagyobb bajnoka – elõdjével együtt –, és erre azt kell hogy mondjam, hogy a szocialistáknak el kellene azon gondolkozniuk, hogy ebben az országban mindenki elvesztette a memóriáját vagy be kellene végre ismerni, hogy kinek az érdekeit képviseli. Hogyha azért haragszanak, mert valaki erre figyelmezteti õket, akkor mi ezt a haragot el fogjuk viselni, és egyre nagyobb erõvel fogjuk azt képviselni, hogy nincs szükség ilyen típusú kormányzásra. Olyan képviselõkre meg egyáltalán nincsen szükség, akik megtévesztik az állampolgárokat, és most hallottam, hogy országjáró kampány során ilyeneket mondanak, hogy ha több magántõke lesz – mert ez van a „Lendületben az ország” címû dolgozatban –, hogyha több magántõke…

Sz. E.: Kormányprogram?

Cser Ágnes: Igen, csak én dolgozatnak hívom, mert ilyenekért mindig fizetnek ilyen hivatásos íróknak elég sok pénzt, és nagyon érdekes, hogyha megnézzük a járóbeteg-intézetek privatizációs lehetõségét, ahol azzal hitegetik a dolgozókat, hogy nem tizenöt, most már huszonötmilliárd forintot lehet majd hitelbe igénybe venni, hogy ugyanazok a figurák kapnak szerepet, és most azt mondják, hogy ha több magántõke lesz az egészségügyben, akkor jobb lesz az ellátás. Nagyon szégyellem magamat helyettük is.

Sz. E.: Persze azzal a kritikájával kapcsolatban, hogy kinek milyen köze volt a privatizációhoz vagy még annak elõtte az elõzõ rendszerhez és most kormányon van, errõl az ország dönt, legközelebb 2006-ban dönthet, hogy kit támogat, és az adott miniszterelnök-jelölt, aki aztán miniszterelnökké válik, milyen csapatot indít el.

Cser Ágnes: Én nemcsak errõl beszélek, hanem a cinikus és tudatos megtévesztõ, gõgös politikusi magatartásról. Hogy a kampány során hogyan beszélnek, hiszen hallottuk, hogy ne legyen senki sem azért szegény, hogy beteg, és ha beteg, akkor ne szegényedjen el. Egyetlenegy szóval nem hirdették a privatizációt, és azért volt az elsõ dolguk – azért hadd mondjam el –, hogy 2002-ben, a hatalomátvétel heteiben Kökény Mihály államtitkárként már akkor keresztül akarta verni, még a júniusi Országgyûlésben, tehát a nyári szünet elõtt a Mikola-féle kórháztörvénynek a drasztikus módosítását. Nekem errõl megvan az összes dokumentumom, tehát lehet hogy nagy hiba, én mindig írásban dolgozom.

Sz. E.: Ágnes, csak nagyon röviden, mert van közben egy telefonálónk, hogy amikor 2001 idõszakában szembe mentek a Mikola-féle kórháztörvénnyel, ahol ugyan non-profit szervezetekrõl volt szó…

Cser Ágnes: És nem egyedül…

Sz. E.: és most pedig azt mondja, hogy egyébként kellene a magántõke az egészségügyben vagy a kórházakban, csak nem mindegy, hogy hogyan, akkor mit gondoljunk?

Cser Ágnes: Akkor nagyon köszönöm a pontosító kérdést. Nemcsak mi, hanem a Magyar Orvosi Kamara is ellenezte még a Mikola-féle törvényverziót is. A magántõkének a szerepét csak úgy képzelem el, mint egy hitelkonstrukcióban, ezért mondtam, hogy Nemzeti Egészségügyi Fejlesztési Alap, amelyet a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztalon konszenzussal elfogadtunk mint egy létrehozandó és az egészségügy konszolidációjának szolgáló pénzalapot. A magántõkét közvetlenül intézményben, piacra direkt módon bekerülve és nem piacot vásárolva – mert ez nem vásárlás, hanem ez egy olyan elõnypozíciónak az elérése, ami zajlott és zajlik a magyar egészségügyben, amit morálisan, gazdasági jog szempontjából meg kell állítani. Ugyanis kontroll nélkül, szabályozatlanul annyit számol el a saját termékeiért, amelyet felhasznál, amennyit akar. Tehát egy olyan profitláncolat alakul ki, egy olyan pénzkivét, a többiek terhére, amit mi akkor is és most is ellenzünk. Én azért mondtam, hogy a legolcsóbb pénz a kormánygaranciával biztosított központi pénzalap, tehát az a magántõke, amelyik szeretne invesztíciót végrehajtani, annak ezen az alapon keresztül lenne csak lehetõsége.

Sz. E.: Sz. Rezsõné Péteribõl. Jó estét kívánok. Parancsoljon.

Sz. Rezsõné: Jó estét kívánok. Nagyon röviden az lenne a kérdésem csak, hogy nem szemfényvesztés-e az, amit a kormánypártok csinálnak a kórház-privatizációval kapcsolatban, amikor hivatkoznak a háziorvosok és a gyógyszertárak privatizálására, hiszen ott a háziorvos a saját praxisát privatizálta.

Cser Ágnes: Igaza van…

Sz. Rezsõné: A gyógyszerészeknél ugyanez van. Tehát nem idegen tõke került be. Hogy miért… Valahol ezt nyilvánosságra kéne hozni, hogy ez nem ugyanaz. De lehet hogy nincs igazam.

Sz. E.: Köszönjük szépen.

Cser Ágnes: Köszönöm szépem. Rendkívül szakszerû és pontos volt a kérdése. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke ezeket mondta el többek között a Kossuth téren, hogy micsoda megtévesztõ… Errõl beszéltem végig, hogy az állampolgárok nem jutnak a valós információhoz, megtévesztõ ideológia a háziorvosi szolgálatok privatizációjáról beszélni, hiszen a zöme rendelõ önkormányzati tulajdonban van, és a praxisnak, amit gyakorol hivatást, annak lett a Gógl minisztersége idején értéke és forgalomképessége. De ez nem jelenti azt, hogy az önkormányzatok a rendelõket mind tulajdonba adták. Van olyan önkormányzat, ahol…

Sz. E.: Nem is akarják. Rácz Jenõ azt mondja – bocsásson meg, Ágnes –, hogy nem az ingatlanokat és az épületeket fogjuk privatizálni, hanem a mûködtetést. Nem ugyanaz?

Cser Ágnes: Nem hiszek senkinek sem, amit mond, nem ez a valóság. Nem véletlenül beszéltem a huszonötmilliárdos hitelkeretrõl, mert a pénteki ágazati érdekegyeztetõn feltettem ezt a kérdést, és Rácz Jenõ miniszter úr azt mondta, hogy de igen, oda akarják adni. Ez a tulajdonosi… munkavállalói résztulajdonosi program keretében. A dolog lényege az az, bármi áron meg akarják kezdeni az egészségügyi intézményrendszer privatizációját. Még úgy is, hogy azt mondják, hogy adnak valamit. Közben nem, hanem eladósítják az ott dolgozókat. Két lépcsõben akarják széthordani azt, amit a szlovákok megcsináltak a Világbank hetvenmillió vagy nyolcvanmillió dolláros adománya fejében. A szlovák egészségügyet részvénytársaságokká alakították át. Ez tizenhét… Mármint a törvény szerint ez a cél tizenhétmilliárd forintnyi összeget kaptak a nemzetközi pénzintézetektõl. Nálunk nagyon nagy a baj, mert mi szembe megyünk ezekkel, és megpróbáljuk felvilágosítani az állampolgárokat. Most például olyat tesz ez a kormány – és érdekes, hogy ennek a kormánynak ez a második dobása –, hogy költségvetési törvényben akarja módosíttatni az egészségügyi törvényt, úgy, ahogy ezt tette 2002-ben az egészségbiztosítási törvénnyel, mert akkor az irányított betegellátási modellt így vitték be kétmillió emberrel a 2003. évi költségvetésbe. Ezt is kifogásolom, és ezt is el kell hogy mondjam most az állampolgároknak, hogy nálunk két lépcsõben akarják az egész rendszert privatizálni. Most be akarják csempészni a Csehák-féle – én patkánynak hívom – RETT-eket, a Regionális Egészségügyi Tanácsokat, és az Egészségbiztosítási Alap pénzét ki akarják vinni fejkvótaszerûen ezekhez a RETT-ekhez. És jeleztem, hogy ez teljességgel ütközik a jogalkotásról szóló törvénnyel, mert az egészségügyrõl szóló törvényt 50 + 1-es szavazattal a legteljesebb csöndben akarják keresztülverni úgy, hogy a tízmillió magyar állampolgárnak fogalma nincsen, és utána megjelenik a nagytõke, és az elszegényedõ kisvállalkozásokat föl fogja vásárolni. Ez a trend, és ezt kell nekünk meggátolni.

Sz. E.: Egy nem létezõ törvény megszüntetését kérõ kérdésre gondolkodó ember nem válaszolhat igennel, mert ezzel elismerné, hogy egy törvény kétszer is megszüntethetõ – írja az egyik nézõ.

Cser Ágnes: A törvényt rosszul értelmezik, tudatosan rosszul és félrevezetõ módon értelmezik. Ilyeneket mondanak, hogy akkor a szegény egyházak… Nem sorolom fel. Szó sincs errõl. Ez arról szól, hogy nem lehet majd olyan törvényt megalkotni, amellyel el tudják vinni az önkormányzati törzsvagyont, ami tízmillió magyar állampolgáré. Ezért hívtam fel a figyelmet, hogy gõzerõvel dolgoznak a másik vonalon – ezek a Regionális Egészségügyi Tanácsok –, oda akarnak olyan hatásköröket telepíteni, ami állami feladat és kormányzati felelõsség. És ezt kell meggátolnunk a népszavazáson az IGEN-nel való válasszal.

Sz. E.: Ágnes, egy percünk van hátra. Annyit áruljon el még, hogy… sokan felvetik, volt ilyen SMS is, a nézõk láthatták scrollban, nyilvánvalóan hogy az Ön személyes karrierépítése tulajdonképpen az egyik pályája ennek a szakszervezeti vezetõségnek. Vannak ilyen észrevételek, de nyilván az nem megkérdõjelezhetõ, hogy az egyik legkövetkezetesebb szakszervezeti vezetõ, hogy mikor ismerte föl, hogy a szakszervezetek ilyen mértékû vehemenciájára szükség van vagy vehemenciára szükség van.

Cser Ágnes: Ötvenöt éves leszek december 1-jén, és 250.000 bruttó forintért viszem az elnökséget. Megtiszteltetés számomra az a bizalom, amivel a tagok viseltetnek. Hálás vagyok a családomnak azért, hogy megengedik nekem azt, hogy ezt tegyem. Én szívbõl kívánom minden magyar vezetõnek, hogy átélje annak a felelõsségnek a tisztaságát, amellyel az ember az aktuális politikai hatalmakkal szemben következetesen küzd a munkanélküliekért, a munkában levõkért, a családokért, anyákért, gyerekekért, és nagyon büszke vagyok arra, hogy én ezt már nemcsak itthon, hanem külföldön is tehetem.

Sz. E.: A Kérdések órájának vendége Cser Ágnes volt. Köszönjük szépen.