
Igazi 21. századi bűnügyet lepleztek le az Egyesült Államokban: hekkerek egy csoportja éveken át bennfentes információkkal látott el brókereket, cserébe ők is részesültek a tisztességtelenül szerzett profitból.
„Több mint öt éven át a főként Ukrajnából dolgozó hekkerek számos alkalommal hatoltak be a három legnagyobb sajtóközlemény-terjesztő cég számítógépes rendszereibe, és jóval több mint százezer bizalmas sajtóközleményt loptak el, még mielőtt hivatalosan közölték azokat” – mondta el Paul Fishman, New Jersey-i kerületi ügyész.
A kilenc számítógépes kalóz összesen több mint 30 millió dollárt, átszámítva 8,5 milliárd forintot keresett a tisztességtelen ügyletekkel. A hekkerek oktatóvideókkal segítették a brókereket az információkhoz való hozzáférésben.
„Leszedték a sajtóközleményeket a hírszolgálatok szervereiről, és egy másik szerverre tették őket, amihez hozzáfértek a kereskedők, akik aztán elolvasták a kilopott információkat, és üzletet kötöttek. A brókerek az így keresett pénzt tengerentúli bankszámlákra küldték hamis cégek, fedőcégek nevében, a hekkereket pedig ezekről a számlákról fizették” – fejtette ki az ügyész.
A vádirat szerint az érintett cégek között olyan óriások voltak, mint a világ egyik legnagyobb informatikai vállalata, a Hewlett-Packard, az utóbbi idők legnépszerűbb sorozatait gyártó Netflix, a Boeing, a Bank of America és a Ford.













