
Németországban is fenyeget a terrorveszély – figyelmeztetett két német miniszter is a sajtóban. De mindketten azt kérték a lakosságtól, hogy ne essen pánikba, mert szerintük azzal a terroristák máris célt értek. Közben Brüsszelben a belga hatóságok kérésére elhalasztották a húsvétvasárnapra meghirdetett megemlékezést. A szervezők az európai életvitel, az európai jog és az európai szokások védelmében hirdették meg a demonstrációt.
A régi tőzsde épülete előtt mutatták volna meg húsvétvasárnap a világnak a brüsszeliek, hogy nem félnek. A szervezők a polgármester és a belügyminiszter kérésére egy héttel mégis elhalasztották a demonstrációt. A hivatalos magyarázat szerint a tömegrendezvény biztosítása túl sok rendőrt kötött volna le.
„Még mindig az egész országra érvényes a hármas veszélyességi fokozat. Fontos vizsgálatok vannak folyamatban, ezekhez nagy rendőri kapacitásra van szükség az egész országban; a legfontosabb, hogy teremtsük meg a rendőröknek a lehető legjobb körülményeket a vizsgálatokhoz” – mondta Jan Jambon belügyér.
Közben a belga katonai kórház közölte, hogy 93 sebesültet vett fel a keddi merényletek után, 15 embert ápol égési sérülésekkel. „A sebesültek bőrének tíz-negyven százaléka égett meg. Általában minden százalékra egy-két napos gyógyulási időt kell számolni. Ráadásul az égési sebek mellett olyan sérülések is vannak, amilyeneket 2011-ben láttam az afganisztáni háborúban” – jelentette ki Serge Jennes osztályvezető főorvos.
A belga hatóságok azonosították a harmadik repülőtéri merénylőt. Ő az, aki világos kabátot viselt a támadás előtt. A hírek szerint a szabadúszó újságíró volt a főnök, ő szervezte be két társát, akik felrobbantották magukat a repülőtéren. A férfit előbb vették őrizetbe, és csak azután ismerték fel benne a merénylőt. Ha tényleg ő a harmadik reptéri elkövető, akkor a belga hatóságok már csak egy embert keresnek a terrortámadásokkal kapcsolatban.