

Megindul az amerikai elnök elmozdítását célzó eljárás a szenátusban - jelentette be a republikánusok frakcióvezetője. Mitch McConnell hangsúlyozta: úgy kezdik meg a tárgyalást, hogy nem jutottak egyezségre a demokrata párti törvényhozókkal a tanúk meghallgatásáról.
A demokraták azt akarják elérni, hogy a szenátusi tárgyaláson vizsgáljanak meg új dokumentumokat és idézzenek be új tanúkat, főként kormányzati politikusokat. McConnell szenátor azonban ezt elutasította. Mint mondta: ezeket a képviselőháznak kellett volna megtennie. A szenátusnak pedig nem dolga elvégezni azt, amit a képviselőház elmulasztott.
Hír TV