Van egy nyílt titok, amiről kevesen mernek beszélni.
Létezik ma egy olyan politikai réteg, amelyről a tények úgy fordulnak le, mint fagyott húsról az életlen kés. Nem azért, mert nem jutnak el hozzájuk az információk, hanem mert az évek alatt egy olyan vastag világnézeti páncélt hegesztettek maguk köré, amit már a valóság sem képes átütni.
Náluk a világ legbonyolultabb egyenletének is ugyanaz a megoldása: minden Orbán Viktor hibája. Ha esik az eső, ő tehet róla. Ha hétágra süt a nap, akkor klímapusztító. Kifutott a tej? Eltört a gyerek biciklije? A válasz mindig ugyanaz a beakadt lemez. Lássuk be végre: aki a világ minden politikai és gazdasági kérdésére csak annyit tud kinyögni, hogy „Orbán”, az egyszerűen primitív. Olyan ez, mint az a kontár kőműves, aki a csavart is kalapáccsal veri be, mert más szerszámot nem ismer.
És pontosan ez a legnagyobb probléma. A baj nem a tájékozatlanság, hanem az, amikor a tájékozatlanság gőggel párosul. Amikor valaki már nem az igazságot keresi, hanem kizárólag azokat a morzsákat hajlandó felcsipegetni, amiket a saját politikai törzse szór elé.
Innen már csak egyetlen lépés a rágalom normalizálása. Aztán a másik ember zsigeri lenézése. Aztán annak erkölcsi alsóbbrendűként való kezelése, aki mást merészel gondolni.
Évek alatt felgyülemlett bennük egy olyan mély, megemésztetlen frusztráció, amelyben a puszta gyűlölet lett a mindennapi üzemanyag. Ma már nem kell érvelni, elég címkézni. Nem kell cáfolni, elég rágalmazni. Mint egy hisztis gyerek a boltban, aki a földön fetrengve visít – nem érdekli a valóság, nem akarja megérteni a másikat, csak be akarja tuszkolni a megfelelő politikai skatulyába.
És itt jön az igazán kényelmetlen kérdés.
Hogyan mentsük ki ebből a szellemi mocsárból azokat, akik valójában nem hitványak, nem fanatikusak, csak egyszerűen foglyul ejtette őket a felépített történet? Mert ők vannak többen. Velük le lehet ülni egy kávéra. Őket meg lehet kérdezni, nekik meg lehet mutatni a tényeket. Ők még képesek egy nagy levegőt venni, és azt mondani: „Ebben bizony tévedtem.”
A keménymag viszont más tészta. Ők nem tévedni félnek.
Ők attól rettegnek, hogy kiderül: évek óta rossz embernek, rossz ügynek és egy gigantikus hazugságnak adtak igazat. Olyan ez, mint amikor a megcsalt szerető görcsösen ragaszkodik az illúzióhoz, mert az igazság beismerése túlságosan fájna. Ez már régen nem politikai nézetkülönbség. Ez egy komplett identitásválság.
Ezért nem számítanak náluk a tények. Nem számít az eredmény, nem számít a következetesség, sőt, lassan az sem, hogy az általuk támogatott oldal mekkora károkat okoz. A végére csak egyetlen szabály maradt az étlapjukon: mindegy, milyen romlott a hús, csak ne Orbán főzze. Ha pedig erre a kérdésre a válasz nem az, amit a buborékjuk megkövetel, akkor elszabadul a pokol: jöhet a kiforgatás, a vádaskodás és az álszent erkölcsi fölényeskedés.
A politikai fanatizmus pontosan itt válik szánalmassá és egyben veszélyessé: amikor már nem az számít, hogy mi az igazság. Csak az, hogy a farkasbőrbe bújt bárányok mit bégetnek a kórusban.
Kevesebb megjelenítése
