Az esztergomi gyilkos közösségi oldalán számos fajgyűlöletre utaló tartalom található

Az esztergomi robbantást végrehajtó férfi agresszív ember votl és már korábban is életveszélyesen megfenyegetett rendőröket és más hivatalos személyeket. A tragédia Kapcsán vendégünk volt Kitanics Márk igazságügyi pszichológus szakértő, Réti László rendőrségi szakértő, volt nyomozó és Németh Zsolt kriminológus.

  • 2023. szeptember 21., csütörtök 20:37
Vágólapra másolva!

A négy és fél órás tárgyalás alatt a szakértők vélhetően láttak arra esélyt, hogy békésen megoldható a szituáció, vélhetően ezért nem léptek fel olyan eszközökkel, hogy például kábító lövedékkel tegyék ártalmatlanná a fenyegetőző férfit.

A TEK közlése szerint 14 óra 20 perckor zárták körül az épületet, és mindvégig arra törekedtek, hogy megóvják a gyanúsított életét, mivel az ilyen esetekben feltételezhető az öngyilkossági szándék is. Ezért tárgyaltak négy és fél órán keresztül, ami közben

A gyilkos agresszív személyiség volt, emberevésről bezsélt, rasszista kijelentései voltak, kriminológiai szempontból talán benne volt, hogy gyilkosságra készül.

Teljes beszélgetés: