NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Pert vesztett a jegybank

Pert vesztett a jegybank

Nem veszítette el közpénz jellegét a jegybanki alapítványok vagyona - mondta ki jogerős ítéletében a legfőbb bírói fórum. A Kúria szerint az alapítványok vagyona közpénzből származik, hiába érvel másként a Magyar Nemzeti Bank. A hatalom átlátható működése a demokrácia alapja - állapította meg az eljáró bírói tanács elnöke, aki egyébként nem más, mint a második Orbán-kormány idején felszámolt Legfelsőbb Bíróság utolsó elnöke.

  • 2016. március 30., szerda 11:15
Vágólapra másolva!

A budai Várban vett örökpanorámás villát a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványa. Azonban az alapítványok nem csak ingatlanvásárlásokban jeleskednek, hanem pályázatok kiírásában, cikkekre, tananyagokra, külföldi tanulmányutakra adnak pénzt. Egy újságíró kíváncsi volt a pályázati eredményekre, de az alapítványok nem adták neki oda a kért adatokat. Perelt, és első fokon ő veszített.

„Az első fokú bíróság a felperes keresetét teljes egészében elutasította, gyakorlatilag magáévá téve az alperes jogi álláspontját arról, hogy az alapítványba helyezett vagyon elveszti közpénz jellegét” - indokolt akkor a bíró.

Másodfokon fordult a kocka, a bíróság az újságírónak adott igazat. Az ítéletbe nem nyugodtak bele az MNB-alapítványok, és a Kúria elé vitték az ügyet.

„Az alapítványi vagyon a Polgári Törvénykönyvben szabályozottan, az alapítótól teljes mértékben elkülönült vagyontömeg” - magyarázta itt is Halápi Dóra, a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány jogi képviselője. De hiába: a legfőbb bírói fórum helybenhagyta a másodfokú ítéletet.

„Általánosságban megállapítható, hogy egy közfeladatot ellátó szerv által közfeladat ellátására létrehozott civil szervezet maga is közfeladatot ellátó szervnek minősül, így a kezelésében lévő és a tevékenységére vonatkozó, vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett adatok közérdekű adatoknak minősülnek” - indokolt a Kúria tanácsvezető bírája.

A bírói tanácsot a Legfelsőbb Bíróság egykori elnöke, Baka András vezette. „A nyílt, áttetsző és ellenőrizhető közhatalmi tevékenység általában az állami szervek és végrehajtó hatalom nyilvánosság előtti működése a demokratizmus egyik alapköve” - fogalmazott az ítéletben.

Az újságíró jogi képviselője szerint precedens jellegű ítélet született.

„Az MNB által létrehozott három alapítvány köteles kiadni azokat a közérdekű adatokat, amelyeket a per felperese, egy újságíró igényelt. Ugye az alapítványok által kiírt pályázatok nyerteseire, ill. a pályázati célokra vonatkozóan. Kivéve a magánszemélyek adatait, az egy külön kérdés, de a Kúria ítéletének a lényege az, hogy önmagában az, hogy az MNB magánalapítványokat hoz létre, az nem változtat azon a tényen, hogy az MNB közpénzekkel gazdálkodik, ebből következően bármi, amit csinál ezekkel a közpénzekkel, az a közpénz jellegen természetesen nem változtat” - fejtette ki Nehéz-Posony Márton.

A nyertes pályázók adatait - személyiségi okokból - az alapítványoknak nem kell kiadniuk az újságírónak.