Kérdés, hogyan folytatja ezek után az ellenzék

Vita és érvek helyett harmadik világbeli kocsmai jelenettel és pancser puccskísérlettel próbálkozott az ellenzék a Parlamentben. Veszélyes az irány, vagy sem? – erről is diskuráltak a Hír TV Csörte című műsorának képviselői.

  • Csörte
  • 2018. december 13., csütörtök 21:55
Vágólapra másolva!

Az ellenzéki politikusok úgy akarták megakadályozni a túlóratörvény megszavazását, hogy nem engedték fel a pulpitusra Kövér László házelnököt, aki emiatt szankciókat helyezett kilátásba.

Szakonyi Péter, a napi.hu szerkesztője szerint ez nem volt kirívó eset a magyar parlamentarizmus történetében, példát azonban nem tudott mondani.

Lánczi Tamás politikai tanácsadó ezzel szemben úgy gondolja, nagyon jó hagyomány volt, hogy a képviselők nem vitték be az utcai cselekményeket az Országgyűlésbe. „Ez most megtörtént. Nem tudom, hogyan folytatja az ellenzék, ha nem tartja legitimnek a Parlamentet, nem tartja be annak a szabályait” – mondta Lánczi, aki szerint a Parlament a párbeszéd, és nem az agresszió színtere kell, hogy legyen.