
Nyolc éve vezeti az ellenzéki toplistát az összefogás című sláger, de sikere annak ellenére sem lett, hogy Medgyessy- és Heller-féle kiégett popsztárok terceltek alá. A sok évi próbálkozást ugyanakkor nem akarja veszni hagyni az ellenzék, így most abból a kottából játszanak, hogy mindenkit bevesznek a bandába: a hamisan zenélőket, a kappanhangúakat, a dallamsüketeket és azokat a bomberdzsekiseket is, akik korábban a próbatermet akarták rágyújtani a botcsinálta muzsikusokra. Hogy lehet-e így színpadra állni?
Erről is szó lesz a Csörtében 21.05-től.
Továbbiak a témában
2 perc Olajtároló nélkül, ügyészjelölt nélkül, de egyre több kérdéssel maradt a kormány
2 perc Hétfőn még támogatták őket, kedden már nem kaptak helyet a Médiatanácsban
2 perc 










