Egymás után buknak le Soros emberei: nyoma sincs nálunk a diktatúrának + videók

Magyarországon nincs mitől félniük az NGO-knak (nem kormányzati szerveknek), nem akarják őket ellehetetleníteni és a külföldi befektetők is biztonságban érzik magukat – derül ki a Magyar Nemzet cikksorozatának következő részéből, amelyben ismét azokból a Skype-on készített interjúkból idéznek, amelyeket ismeretlen e-mail-címről juttattak el a laphoz. A beszélgetés résztvevői kivétel nélkül olyan civilek, akik, a szervezeteikkel együtt, a kormány szinte minden intézkedését támadták, illetve támadják, ám egymás közötti beszélgetéseikben – amint az elmúlt hetekben közölt írásokból már kiderült – nyíltan beszélnek arról, hogy a tájékozatlan külföldi újságírók befolyásolásával valótlan, torz képet festenek Magyarországról.

  • 2022. február 12., szombat 09:17
Vágólapra másolva!

A Soros György által támogatott Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) projektvezetője egyebek mellett arról beszélt, hogy Magyarországon teljesen biztonságosan működhetnek a különböző NGO-k. Asbóth Márton szerint a TASZ épp ezért részleteiben ki sem dolgozta azt a B tervet, hogy mit csinálnának, ha a kormány be akarna záratni ilyen szervezeteket.

Ismeretlen beszélgetőpartnerét is megnyugtatta, hogy az NGO-knak nem kell vegzálástól tartaniuk az állam részéről. – Mivel kell számolnunk, van valami olyasmi, amit ténylegesen tenni tud [a kormány]? Például leállíthatják a finanszírozást, a napi szintű működést? Ez mind olyasmi, amiket törvényesen meg tudnak csinálni? – kérdezték Asbóthot, aki azt felelte:

A Magyar Nemzet tegnap a Skype-interjúnak azt a részét idézte, amiben arról beszélt, hogy a nemzetközi sajtóban hamis képet festenek hazánkról, és ezzel összefüggésben Asbóth rámutatott: bár a külföldi sajtó arról tudósít, hogy Magyarországon és Lengyelországban autoritárius rezsimek vannak hatalmon, szerinte mindkét államban kifejezetten jó élni.

Varga Kristóf Zoltán – aki korábban az Open Society Foundations, vagyis a Soros-alapítvány budapesti igazgatójaként dolgozott – ugyancsak azt fejtegette, hogy

és arról biztosította beszélgetőpartnerét, hogy a külföldről érkező pénzek is eljuthatnak ezekhez a szervezetekhez.

– fejtette ki.

A civilizált hely

Dalibor Rohac, az American Enterprise Institute (AEI) vezető munkatársa arról beszélt, hogy hazánk a külföldi befektetőknek is teljesen biztonságos terep. Szerinte a nemzetközi sajtóban a Magyarországra irányuló médiafigyelem nem jelenti, hogy az üzleti élet szereplőinek aggódniuk kellene a magántulajdon biztonsága, a korrupció vagy a jogi környezet miatt.

– fogalmazott az AEI vezető munkatársa. Rohac szerint Magyarország sokkal jobb helyzetből indult, mint Bulgária vagy Románia, illetve hogy kelet-közép-európai mércével Magyarország egy civilizált hely, ahol meg lehet bízni a bíróságokban, hogy betartatják a szerződéseket.

Elvakult gyűlölet

Andrej Nosko – a minden bizonnyal az első vagy a második hullám idején készült interjúban – a koronavírus járvány kezelésének megítélését hozta fel példaként arra, hogy a kormányt azért is bírálták, hogy garantálja a társadalom biztonságát a pandémia miatt bevezetett korlátozó intézkedésekkel.

– Nézzük a pandémiás válságot az elejétől kezdve. (...) Most a nagy kérdés a határok lezárása. A nem-magyarok és a bejelentett lakcím nélküliek belépését korlátozták. És ezt nagyrészt az alapján értékelik, hogy a kormány oldalán állsz, vagy sem. Nagyon kevés olyan értékelést látok vagy olvasok, amelyek a tartalma alapján vennék górcső alá ezeket az intézkedéseket. Hogy ez a szabályozás segít-e megbirkózni a pandémiával, és mik az implikációi az egészségügyre, valamint a gazdaságra nézve. Főként arról szól az egész, hogy "utáljuk Orbánt, ezért ez a lépés rossz” – fogalmazott Nosko.

Elfogult kampány

Emlékezetes, a Magyar Nemzet által korábban idézett Skype-interjúben Andrej Nosko kendőzetlenül elmondta, hogy Magyarországgal és Lengyelországgal szemben alaptalan, elfogult kampány zajlik, illetve hogy a tájékozatlan, az NGO-k által befolyásolt külföldi újságírók torz képet festenek hazánkról. Szerinte intellektuális lustaságot eredményez a fősodratú médiában az a körülmény, hogy a korábbinál jóval kevesebb a főbb médiumok külföldi tudósítója, akik ráadásul több ország ügyeiről tájékoztatnak.

– Mindez oda vezet, hogy Lengyelországot és Magyarországot nagyon könnyen, valós érvek felsorakoztatása nélkül lehet ostorozni

– jelentette ki a Soros-alapítvány volt vezetője. Problémának nevezte azt is, hogy sok külföldi újságíró nem beszéli a magyar nyelvet, így például az átlagemberekkel sem tudnak szóba elegyedni, de a helyi híreket sem tudják elolvasni, ezért másodlagos forrásokra támaszkodnak, méghozzá a velük azonos politikai álláspontot képviselőkre, ezért torzítanak a magyar kormányról szóló tudósítások is.

A Freedom House és az agitprop

– Ezek a másodlagos források ugyancsak erősen torzítanak, egyebek mellett a magyar kormány legitimitásával kapcsolatban – fogalmazott az OSF korábbi igazgatója. Andrej Nosko szerint így például jellemzően nem említik meg, hogy a magyar kabinet ténylegesen nagy népszerűségnek örvend a társadalom jelentős körében.

Nosko a Magyarországon jól ismert Freedom House nevű NGO-ról is beszélt.

– És akkor olyasmiket lehet olvasni, mint a Freedom House Nations in transit nevű demokráciaértékelő tanulmánya. Elég irritáló volt a Szlovákiával foglalkozó fejezetük. Elemzés helyett gyakorlatilag agitpropanyagot írtak. Ennek az a lényege, hogy amikor a barátaid kormányon vannak, akkor az ország jól teljesít. Ha nem a barátaid vannak hatalmon, akkor nem teljesítenek jól. Akkor akármit is csinálnak, nem elég jó

– fogalmazott.

Ficót nem támadták

– Egyszerű realitás, a médiában zömében balliberális emberek dolgoznak. Ez annak köszönhető, amit kiválogatási elfogultságnak nevezhetnék – érzékeltette a nemzetközi sajtó jelenlegi helyzetét Andrej Nosko. Úgy vélte, ha szocialista lenne a magyar kormányfő, akkor máshogy állna hozzá a média és az Európai Unió is. Példaként említette a szlovák Robert Fico miniszterelnökségét és elfogadottsági szintjét.

Szintén Robert Ficoval példálózott egy másik Skype-interjúban Dalibor Rohac szlovák származású kutató, aki az American Enterprise Institute munkatársaként vizsgálta Kelet-Közép-Európa és az unió folyamatait. Mint kifejtette: a névleg szociáldemokrata volt szlovák miniszterelnök vezette kormány meglehetősen korrupt volt, ám mégis a saját emberüknek tartották, mivel az európai szocialisták frakciójában ült, ezért Ficonak nem kellett olyan kedvezőtlen brüsszeli reakciókkal szembenéznie, mint Orbán Viktornak.

Rohac szerint ha Orbánt leváltanák, és ismét a szocialisták kerülnének kormányra Magyarországon, akkor Brüsszelben nagyon megkönnyebbülnének.

Kontroll

Egy másik Skpe-interjúban a fentieket igazolva beszélt az elfogultságról Kálmán Mátyás, a 24.hu és az Index korábbi munkatársa. Azt mondta, hogy a különböző NGO-k (nem kormányzati szervezetek) manipulálják, vagy akár megvesztegetik a Magyarországról tudósító újságírókat, akik sok esetben erősen torzítva írják meg a hazánkban történő eseményeket.

– Nem lehet tudni, hogy az adott újságíró éppen kapott-e egy meghívást egy jó kis hotelbe, és mennyit ajánlottak neki, hogy azt írja meg, amit vissza akarnak hallani a médiából

– érzékeltette a befolyásolás módját Kálmán. Konkrét példaként a Soros György által finanszírozott Amnesty International nevű szervezetet említette azon NGO-k között, amelyek minél nagyobb mértékben akarják ellenőrzésük alá vonni az újságírókat.

Borítókép: A nyílt társadalom alapítvány weblapja.