
Szélesedik az informatív, felvilágosító célzatú videóiról ismert Axióma tevékenységi köre. Mostantól agytröszté alakul az eddigi médiaműhely. Az Axióma elnöke hangsúlyozta: olyan kutatásokat fognak folytatni, melyekkel a magyar közéleti párbeszédet gazdagítják.
Olyan alternatívák és közpolitikai javaslatok megalkotására törekszik majd a központ, amely megadja a szükséges válaszokat a magyar társadalmat ma érő kihívásokra.
A nyugati világ elsöprő erővel válik egyre inkább nem kereszténnyé
– erről az IDF International nemzetközi keresztény jogvédő szervezet stratégiai kapcsolatokért és képzésért felelős igazgatója beszélt. Sophia Kuby szerint az a keresztény, aki komolyan is veszi hitét, ma veszélyeztetett faj, ezért égető szükség van azokra a Krisztus-követőkre, akik megvallják hitüket és kimondják, amit hitük alapján gondolnak.
Továbbiak a témában
2 perc Nem az a kérdés, mit mondtak Orbánról, hanem hogy mit kezdtek a saját ígéreteikkel
2 perc Ha mindig a politikai ellenfél intézménye kerül sorra, meddig nevezhető ez szakmai átalakításnak?
1 perc 










