A látszat és a valóság: amikor az egyszemélyes show demokrácia-színházat játszik
A jelek szerint a káderhiány miatti késlekedés után elindul a Tisza Párt jelöltállítása. A források által cirkusznak nevezett folyamat azonban rávilágít a projekt belső logikájára, a valós pártépítés nehézségeire és a központi kommunikációs kontroll kényszerére, ami szöges ellentétben áll a hirdetett átláthatósággal.
Hétfő este, hónapokig tartó halogatás után, a Tisza Párt elnöke bemutatja azt a 315 fős listát, amelyből a párt 105 képviselőjelöltje kikerülhet. – írta meg a Magyar Nemzet. A bejelentéssel elindul az "előválasztás" nevű folyamat, amely a Magyar Nemzet által megszerzett információk és elemzések szerint nem a demokrácia ünnepe, hanem egy gondosan megrendezett "színház".
A jelenség rávilágít arra a "karizmatikus paradoxonra", amely minden, egyetlen vezető köré épülő "projekt" sajátja: az alulról építkezés látszatának és a felülről jövő irányítás kényszerének összeegyeztethetetlen konfliktusára.
A "Potemkin-demokrácia" mechanikája
A Magyar Nemzet forrásai szerint a folyamat egyetlen célt szolgál: a mozgósítást, miközben a valós beleszólást kizárja. A lap által felvázolt metódus egy klasszikus politikai casting forgatókönyve:
Az első kör (Tisza-szigetek): Ahol alacsony a tagság (sok helyen állítólag 50 fő alatti), ott könnyen "kiszavaztatható" az a jelölt, aki "nem annyira kellemetlen", de nem is a favorit.
A második kör (nyílt): A végső szavazásra – a forrás szerint – "egy borzalmas és egy egész jó jelölt marad", így a választás kimenetele előre borítékolható.
Ez a stratégia a "Potemkin-demokrácia" tökéletes példája. A cél nem a valódi verseny, hanem a részvétel illúziójának megteremtése. A technikai problémák – mint a sorozatos adatszivárgások miatt megbukott "Tisza Világ" applikáció lecserélése egy weboldalra – szintén a kapkodó, látszatra építő szervezés tünetei.
Omladozó homlokzat: A káderhiány
A paradoxon másik tünete a Magyar Nemzet által említett késlekedés és "káderhiány". Míg Magyar Péter tavasszal még arról beszélt, hogy "özönlenek" a jelöltek, és egy nap alatt 106 jelöltet tudna állítani, a valóság (a szeptemberről novemberre csúszó bemutató és a "könyörgésnek" beillő fórumok) más képet fest.
Deák Dániel elemzése – miszerint "alkalmatlanabbnál alkalmatlanabb emberek jelentkeznek" – logikus következménye az "egyszemélyes show" modelljének. Egy olyan mozgalomban, ahol a reflektorfény kizárólag a vezetőre irányul, és mindenki más csak statiszta lehet, a valós képességekkel és önálló gondolatokkal bíró szereplők nehezen találnak helyet. A "projekt" vonzza a kalandorokat, de taszítja a szakértőket, ami strukturális "kormányzóképtelenséget" eredményez.
A paradoxon ára: Totális központi kontroll
A fentiekből (irányított folyamat, gyenge jelöltek) következik a harmadik tünet: a totális központi kontroll. A Magyar Nemzet cikke kiemeli, hogy a jelöltek hiába járnak majd "ajtóról ajtóra", valódi kommunikációra nem lesz lehetőségük, mert a párt "központi kommunikációt" folytat.
Ez a józan ész alapján teljesen logikus lépés. Ha a jelöltek "alkalmatlanok", vagy ha a casting-folyamat lelepleződhetne, a vezető nem engedheti meg magának a szabad beszédet. Az elmúlt időszak "Tisza-adóval" kapcsolatos elszólásai bizonyították, hogy a "projekt" legnagyobb kockázata maga a "projekt" tagsága. Az "átláthatóság" ígérete így fordul át a legszigorúbb cenzúrába.
Az este induló előválasztás tehát nem a demokrácia, hanem a "karizmatikus paradoxon" ünnepe lesz: egy olyan színházi előadás, ahol a közönség eljátszhatja, hogy ő választotta ki a rendező által előre kijelölt főszereplőt.
Forrás: Magyar Nemzet
