NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvBelföld
undefined

Orbán Viktor nagy terve – így alakítaná át az országot a kormány

A kormány terve három dologról szól: naggyá, gazdaggá és erőssé tenni a magyarokat - erről beszélt a miniszterelnök tegnap Miskolcon, a háborúellenes gyűlésen. Orbán Viktor elmondta: ehhez megemelik az alap- és minimálbért, új agrárgazdaságot építenek ki és energia-szuverenitásra törekednek. A kormányfő hangsúlyozta: a technológiával is lépést kell tartani, ezért a mesterséges intelligencia hasznosításán is dolgoznak.

  • Hírek
  • 1 órája
  • Forrás: HírTV
Vágólapra másolva!

Csaknem tízmillió magyar jövőjéről kell gondoskodnia a kormánynak a következő ciklusban - mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor hozzátette: ennek az első lépése az átlagbér egymillió forintra emelése és a minimálbér kiegészítése.

A miniszterelnök elmondta: miután gondoskodtak az idősekről, azokra is figyelnek, akik jelenleg dolgoznak. A mezőgazdaságban korábban nem tudtak annyi támogatást adni, amennyit akartak, de ezen is változtatnak. 

A világháborúkat Magyarország elvesztette, így nem tudott gondoskodni jövőjéről - hangsúlyozta a miniszterelnök. Orbán Viktor elmondta: a területével együtt az ország az energiahordozóit is elveszítette, most vissza kell szerezni a szuverenitást az energiaszektorban.

Mindent fel kell használni, ami az ország javára lehet

- hangsúlyozta a kormányfő. Orbán Viktor hozzátette: azon is dolgoznak, hogy a mesterséges intelligenciát hasznosan tudják beépíteni az oktatásba és a magyarok életébe egyaránt.