
Férfiasságát kritizálta és eldurrant az agya. Ezt állította az a 38 éves férfi, aki 2023 júliusában végzet brutálisan barátnőjével. A tárgyaláson T. Róbert rezzenéstelen arccal elevenítette fel a gyilkosság pillanatait. Védője szerint, a férfi komolyan megbánta tettét.
A vádlott 2023 júliusában egy kalapáccsal, párnával, majd késsel brutálisan kivégezte a barátnőjét, M. Petrát Angyalföldön, egy Véső utcai lakásban. Még tavaly az előkészítő ülésen beismerte a gyilkosságot, de a kifosztás vádját nem.
A 6 órás tárgyaláson tanúkat is meghallgattak volna, végül csak a vádlott vallomására és a kérdésekre maradt idő. T. Róbert hosszasan felolvasta vallomását.
A tárgyalás legdrámaibb pontja az volt amikor T. Róbert maga mesélte, hogy hogyan oltotta ki a lány életét. Mivel elmondása szerint szakítani akart a lánnyal a terve az volt, hogy Petra menjen el nyaralni a családjával és pár héttel később nézzék meg, mennyire hiányoznak egymásnak. Ez a párbeszéd, a gyilkosság napján kora hajnalban zajlott le, közvetlen az ébredés után.
A férfi szeretett volna visszafeküdni aludni, de párja, Petra, szexuális kapcsolatot kezdeményezett. Amikor a férfi elutasította a közeledést, a nő sértő megjegyzéseket tett a férfiasságára, aminek hatására T. Róbert elveszítette az önuralmát. A férfi egy kalapáccsal háromszor fejbe ütötte a nőt. Miután az áldozat a szekrénynek esett és a földre rogyott, a férfi fojtogatni kezdte. Bár Petra lábai még rángatóztak, T. Róbert mentőhívás helyett egy késsel kétszer nyakon szúrta az áldozatot.
A tárgyalás tanúk meghallgatásával május végén folytatódik.