
Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője arról beszélt Híradónknak, hogy milyen biztonsági és geopolitikai kockázatai lehetnek Magyar Péter kijelentésének. A szakértő arra is kitért, hogy milyen üzenete lehet a választóknak, hogy egy ország vezetésére készülő ellenzéki politikus az orosz-ukrán konfliktus fokozódásáról beszél.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint csakis egy szuverén nemzeti kormány képes kívül tartani Magyarországot a hábúrúból. Szijjártó Péter kijelentette, hogy a Tisza Párt politikusai mindeddig rémhírterjesztésnek és hazugságnak tartották, hogy Európa háborús veszélynek néz elébe. Ehhez képest egy ma kiszivárgott hangfelvételen maga a Tisza Párt elnöke beszél arról, hogy óriási háború vár Európára.
Magyar Péter hangfelvétele végképp eldönt mindent - hangsúlyozta a kormánypártok kommunikációs igazgatója közösségi oldalán. Menczer Tamás kiemelte, hogy a Tisza Párt elnöke mészárszékre vinné Magyarországot. A politikus szerint Magyar Péter titokban bevallotta az igazságot: azt teszi, amit brüsszeli főnökei és kijevi szövetségesei parancsolnak neki. Menczer Tamás hozzátette, hogy egyetlen ember tudja megvédeni Magyarország békéjét és biztonságát: Orbán Viktor.