NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvGazdaság
Százezreket lehet szakítani régi papír 200-asokkal

Százezreket lehet szakítani régi papír 200-asokkal

Még 15 éve sincs, hogy bevonták a 200 forintos bankjegyeket Magyarországon, de annyi idő már eltelt azóta, hogy a gyűjtők körében a hibátlan állapotban lévő kétszázasok hihetetlen összegekért cseréljenek gazdát - írja a Világgazdaság.

  • 2024. január 07., vasárnap 16:57
Vágólapra másolva!

A zöld kétszázas 1998 és 2009 novembere közt volt forgalomban, de a legkisebb címletű papírpénzként gyorsan tönkrement, és a jegybanknak jelentős összegbe került a meghibásodott példányok pótlása. A legenda szerint a bankjegyen szereplő portrénak sem sok köze volt az ábrázolni kívánt Károly Róbert uralkodóhoz, hanem a bankjegy tervezője volt a modell. Egy másik magyarázat szerint

A jegybank egyébként 2029. november 15-ig garantálja, hogy a kétszázasokat becseréli törvényes fizetőeszközre - írja a Világgazdaság.

De a tulajdonosok jobban teszik, ha nem a jegybanknál próbálkoznak, hiszen akkor csak a névértéket kaphatják meg a 200 forintosokért. A hibátlan állapotú, hajtás- és gyűrődésmentes, forgalomban soha nem használt bankjegyekért akár százezreket lehet kapni.

A szokatlanul magas árazást az eladó azzal indokolja, hogy ez a modern forgalmi forintbankjegyek egyik legritkább példánya, amit úgynevezett UNC állapotban sikerült megőrizni. Az UNC (uncirculated) besorolás a lehető legjobb, tökéletes állapotban megőrzött, forgalomban sosem használt készpénzre utal. Emellett pedig az is árfelhajtó, hogy minél alacsonyabb a bankjegy sorszáma, a piaci érték annál magasabb, a szóban forgó bankjegyen pedig a 17-es sorszám szerepel.

Van, aki 150 ezer forintot kér egy szintén UNC tartású kétszázasért, de itt nem az alacsony sorozatszám teszi érdekessé az ajánlatot, hanem Járai Zsigmond volt jegybankelnök.

A bankjegyhez az eladó csatolt egy eredetigazolást, amely szerint Járai, akkor már felügyelőbizottsági elnöki tisztségében saját kezűleg írta alá a 200 forintost, a Herendi Porcelánmanufaktúra Múzeumában. Hogy a jövőbeni vevő öröme mégse legyen felhőtlen, arról az eredetigazolás apró részlete gondoskodik, e szerint ugyanis a volt jegybankelnök ipszilonnal írta a nevét.

Borítókép: Shutterstock