
A hazai deviza több oldalról is kapja a hátszelet, a dollár beszakadása az egyik legnagyobb katalizátor. A forint a nagy nyertes – a dobogó alján pedig a román lej kullog.
Hatalmas formában kezdte a pénteki napot a forint, pontosabban a hazai deviza sikeresen átmentette a már csütörtökön megszerzett lendületét a hét utolsó munkanapjára is: a dollárral szemben 0,4 százalékkal 340,88-ig erősödött a forint a reggeli órákban, az euró ellenében pedig továbbra is 400 alatt jár a jegyzés, 399,6-en adják jelenleg a közös deviza egységét, ezzel még mindig a háromhavi csúcspont környékét ostromolja a kereszt.
Bomba éve van a forintnak
A forintnak nem csak ez a hete, de szinte a teljes idei éve kirobbanóan erős volt, a stabilan magas MNB-kamattámasz, illetve a dollár brutális gyengülése megnyitották az utat a folyamatos, tartós erősödés előtt. Ennek eredménye, hogy a hazai deviza az idén a dollárral szemben 14 százalékot nyert, az euróval szemben 2,6 százalékot javított, és ami a régiós viszonylatokból különösen érdekes, hogy a román lej ellenében is lényegi felértékelődést tudott mutatni,
5,3 százalékkal kell most kevesebbet fizetni ugyanis a román lej egységéért, mint január 1-jén.
A forint ezen a vonalon látott felülteljesítése már csak azért is érdekes, mert a dollár átfogó, euróval szembeni idei 13 százalékos értékvesztése papíron minden feltörekvő piaci deviza előtt megnyitná az utat a felértékelődésre, a lej viszont mégsem tudott ezzel élni, legalábbis messze nem akkora mértékben, mint a forint.
A lej az idén 9,7 százalékot nyert a zöldhasú ellenében, az euróval szemben viszont a régióban szinte egyedülálló módon vesztett értékéből: január elseje óta 2,1 százalékkal került feljebb az euró-lej, míg ugyanezen időtávon az euró-forint 2,6 százalékot, az euró-korona 1,6 százalékot, az euró-zloty pedig 0,7 százalékot süllyedt.
Teljes cikk a VILÁGGAZDASÁG oldalán olvasható.
Forrás: Canva