NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV

Még mindig pocokinvázió – Soroló, vasárnap 7.30

  • 2014. augusztus 09., szombat 09:15
Vágólapra másolva!

Adás:
2014. augusztus 10., vasárnap 7.30
2014. augusztus 11., hétfő 6.30
2014. augusztus 12., kedd 9.30
2014. augusztus 13., szerda 10.30


Lassan befejeződik az aratás, de – úgy tűnik – nem ér véget a pocokinvázió. A rágcsálók a gabonamezőkről a napraforgóra és a kukoricára váltanak. A napraforgót is képesek ledönteni, illetve nem egy esetben úgy rágják körül a tányér tövét, hogy az leesik. A Kömlő szomszédságában tartottunk rögtönzött határszemlét.

Nagy a vita a derogációval, a legnagyobb területen termelő gazdaságok támogatás megvonásával, kapcsolatosan. A Soroló Győrffy Balázzsal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökével készített interjút. A végrehajtási utasítások megjelenése előtt nincsenek igazi garanciák a nagygazdaságoknál a munkahelyek és az állatállomány megőrzésére.
Tudósítunk a nagyszokolyi traktoros ünnepről is.